Élő Kolozsvári Rádió

Ukrán csoport indult az unitárius bölcsődében; felnőtteknek is szerveznének programokat

Ukrán nyelvű csoport indult a kolozsvári unitárius bölcsődében, oda várják a bölcsis, ovis korú gyerekeket. Tervezik továbbá, hogy a felnőtteknek is szervezzenek különböző programokat.

Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság

Jobbágy Júlia unitárius lelkész, a Belvárosi Unitárius Egyházközség munkatársa kifejtette: amikor elkezdődött ez a szomorú folyamat, aminek napról napra a tanúi vagyunk, elsősorban a menekültek elszállásolásában igyekeztek közreműködni. Az unitárius bentlakásban jelenleg két ukrán család lakik, jó barátságba kerültek velük az elmúlt időszakban.

Nem terveznek továbbmenni, és sajnos lassan nincs is ahova visszamenniük, úgy tűnik tehát, hogy még egy ideig velünk maradnak. Felajánlottuk, hogy az elszállásoláson és a menekültek támogatásán túl közösségileg is szeretnénk őket összefogni, így ők lettek a közvetítőink. A kolozsvári ukránoknak van egy közös csoportjuk a Facebookon, ott mérjük fel a szükségleteiket és a lehetőségeket. Az egyik nagyon fontos felvetés az volt, hogy mitévők legyenek a szülők a gyerekeikkel, lévén, hogy közben sokan munkahelyeket ajánlottak a felnőtteknek. Viszont a gyerekeket, akiket sikerült kimenekíteni a háborús környezetből – és főleg a kicsiket – nem nagyon van kire hagyniuk, ha anyuka elmegy dolgozni… Ezért aztán megoldást kerestünk.

Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság

A Berde Mózes/F. J. Curie utcában található unitárius bölcsőde munkaközössége és az oda járó gyerekek szülei már az első felvetésükre melléjük álltak, belátták, hogy nagy szükség van az Ukrajnából érkező gyerekek befogadására. Persze a lelkületi tényezőkön túlmenően ennek anyagi vonzata is van, ugyanakkor a gyerekek étkeztetése, altatása, a terem biztosítása is fontos volt. A feladatokból tevékenyen kivették a részüket a bölcsőde munkatársai. Az egyik ukrán nő, aki egy ideje Kolozsváron él, Odesszából érkezett, többszörösen kitüntetett énektanárnő, ő az, aki pedagógus szemmel is segít kiválasztani a megfelelő személyeket a diákokkal való foglalkozásra. Egyelőre két óvónő van, akik fizetést kapnak a munkájukért, ezt a Gondviselés Segélyszervezet, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az Unitárius Egyház állja.

A gyerekek reggelit és ebédet kapnak, ennek költségeit a fenti szervezetek biztosítják. Egyébként a bölcsis, óvodás gyerekek száma is növekedhet: első nap nyolcan voltak, de a tér húsz fő befogadására is alkalmas. Jobbágy Júlia azt is mondja: ha igény van rá, azt is megoldják, hogy többen legyenek.

Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság

Családi összejöveteleket is tartanának a Kolozsváron tartózkodó menekülteknek az egyházközség és az iskola termeiben – „hogy érezzék, itt most nyugodtan felszusszanhatnak, és legyen egy fél óra, egy délután, amikor magukkal, a gyerekeikkel, a gondolataikkal foglalkozhatnának, hátha kicsit erőre kapnának”.

A jelenlegi helyzet mellett további terveikről is beszélgettünk, az interjú visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az ukrán nyelvű bölcsőde fenntartásához adományokkal is hozzá lehet járulni, az érdeklődők a Gondviselés Segélyszervezet számlájára küldhetik az erre szánt összeget (Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet, adónyilvántartási szám: 23481515, számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca, Swift-kód: BTRLRO22). Bankszámlaszámok:

RO56BTRL01301205I21454XX (RON)

RO29BTRL01312205I21454XX (HUF)

RO31BTRL01304205I21454XX (EUR)

RO80BTRL01302205I21454XX (USD)

Megjegyzés: A bankszámlaszámok 17. karaktere nagy i betű (I). A fenti bankszámlaszámokra Revoluton is lehet pénzt küldeni, aki pedig személyesen szeretné odaadni az erre a célra szánt összeget, az térjen be a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség irodájába (Brassai Sámuel 6. szám), megteheti hétköznapokon 9 és 16 óra között.

Articol editat de kristalybea, 6 április 2022, 14:59

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány