Élő Kolozsvári Rádió

Minden szín átlényegült, minden szín transzparens – Zoltán Katy kiállítása Kolozsváron

Chopiniana címmel Zoltán Katy kolozsvári festő kiállítása tekinthető meg a kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti termeiben.

Fotó: Művészeti Múzeum/Facebook

A berettyószéplaki születésű alkotó, családjával együtt 1954-ben költözött Kolozsvárra. Posztlíceumi képzésben részesült, majd egészségügyi asszisztensént dolgozott. A festészet iránti érdeklődése olyan mesterek mellett formálódott, mint Daniel Popescu, Mircea Crişan és legfőképpen Mohy Sándor, aki a műhelyébe is meghívta, hogy dolgozzanak együtt.

Zoltán Katy 1975 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, munkáit a nagyközönség elé tárta egyebek mellett a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén és a Gy. Szabó Béla Galériában, de Brassóban és Nagyszebenben is.

Zenélő tájképek című 2018-as kiállítása után most ismét visszatért a Művészeti Múzeumba, nem is egyedül: meghívta szellemi fiát, Greget, Grzegorz Niemczuk lengyel zongoraművészt is, aki a megnyitó után a múzeum Tonitza-termében koncertezett.

A lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz, Frédéric François Chopin iránti elkötelezettségéről kérdeztük Zoltán Katyt, aki kifejtette: gyermekkora óta elbűvöli Chopin művészete, az első kiállításával is előtte tisztelgett. Mint mondta, nagyon sok jót kapott Istentől, ez a nap azonban kétségtelenül élete legszebb napja volt. Az interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Riporter: Ferencz Zsolt

A kiállítás április 17-ig tart nyitva a Művészeti Múzeumban (Főtér/Piața Unirii 30. szám) alatt, szerdától vasárnapig reggel 10 és délután 5 óra között.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 31, 16:20

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak