Élő Kolozsvári Rádió

Miniszterek: Romániát nem fenyegeti élelmiszerválság

A mezőgazdasági és a pénzügyminiszter arról biztosította a lakosságot, hogy Romániában nem lesz élelmiszerválság.

Adrian-Ionuţ Chesnoiu és Adrian Câciu pénteken Besztercén tett látogatást, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

Chesnoiu azt mondta, Románia helyzete stabil a lakosság élelmiszer-ellátása szempontjából, mert az ország képes megtermelni a hazai szükségletet fedező mennyiséget.

Azt is elmondta, a globális geopolitikai helyzetből Románia inkább nyerhet, ha sikerül új piacokat meghódítania, és az itt termesztett búzát nem nyersanyagként, hanem feldolgozott formában tudja eladni más országoknak. „Románia Európa búzatermesztőjéből Európa élelmiszer-nagyáruházává válhat, csak legyen meg a hiányzó láncszem a feldolgozási láncban” – fogalmazott.

Adrian Câciu pénzügyminiszter megerősítette, hogy Romániát nem fenyegeti élelmiszerkrízis, ugyanakkor elismerte, hogy további élelmiszer-drágulás várható.

„Botcsinálta elemzőktől azt fogják hallani, hogy Romániában élelmiszerválság lesz. Nem, Romániában nem lesz élelmiszerválság, ezt én pénzügyi és gazdasági szakemberként mondom, olyan emberként, aki dolgozott ezen a szakterületen. De lesznek hirtelen árnövekedések, és akkor majd támogatni kell a lakosságot, a háztartásokat és a cégeket” – mondta Câciu.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 26, 06:46

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Ajánlatok vasárnap, 2024 augusztus 182024 augusztus 18, 21:58

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája

  „Olyanoknak ajánlom a műsort, akik meg vannak győződve, hogy cicára házőrző feladatot nem lehet bízni, vagy cicát tartósan csak...

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket