Élő Kolozsvári Rádió

Gyermekek és eltartottak utáni adókedvezményről nyújtottak be javaslatot

A gyermekes családoknak, illetve az eltartottakról gondoskodó személyeknek adókedvezményeket biztosító törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt két képviselője.

Mara Calista és Robert Sighiartău csütörtöki közleménye szerint a tervezetet rajtuk kívül még ötven, más parlamenti párthoz tartozó törvényhozó támogatta aláírásával.

A politikusok szerint a gyermekvállalási kedv növelését célzó jogszabály értelmében a szülők minden egyes gyermekük után adókedvezményben részesülnek, és a kedvezmények kiterjednek az egy vagy több eltartott személyről gondoskodó adófizetőkre is.

Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy 2021 történelmi mélypontot jelentett a születések számának tekintetében. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021-ben 180 ezer gyermek született, míg 2020-ban 200 ezer, ami szintén negatív rekordot jelentett az elmúlt évek romániai viszonylatában.

A törvényjavaslat beterjesztői szerint valós intézkedésekre van szükség a születési arány növelésére, a gyerekeket vállaló fiatal családok támogatására. A két képviselő reményét fejezte ki, hogy az adókedvezmények bevezetését a parlament összes tagja támogatni fogja.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 25, 08:30

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók