Jens Stoltenberg: nukleáris és vegyi fenyegetés elleni védelmi eszközöket biztosítanak Ukrajnának
A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.
Jens Stoltenberg elmondta: a tagországok vezetői további, főként védelmet biztosító eszközök, köztük nukleáris és vegyi fenyegetés elleni védelmet szolgáló eszközök biztosításáról döntöttek Ukrajna számára.
Mivel a háború új biztonsági környezetet teremtett, határoztak arról is, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Gyorsreagálású erők 40 ezer katonáját helyezi át a keleti szárnyra, jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt.
Egyetértettek továbbá abban, hogy el kell kerülni a háború további elmérgesedését, és azt, hogy a háború Ukrajna határain túlra terjedjen – közölte a főtitkár.
A NATO-csúcs teljes állásfoglalása itt elolvasható.
mti
Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 24, 17:05