Listen Live Kolozsvári Rádió

Tudományos Woodstock Csíkszeredában

Február 24-én tartották meg Csíkszeredában az Éegyenlőemcénégyzet című zenés-tudományos előadást, annak apropóján, hogy éppen száz évvel ezelőtt kapta meg Albert Einstein a Nobel-díjat. Nagy Péter előadó „a nagy Tudós és Ember” előtt szeretett volna tisztelegni, bebizonyítva, hogy megfelelően „tálalva”, jó zenével és egy pohár finom borral kiegészítve a természettudomány is emészthető.

Nagy Péter több ismeretterjesztő tevékenységet is folytat, évek óta írja egyperceseit, több témában tartott már előadást, csapatával készített kiállítást női tudósokról, és nemrég mutatták be az első csíkszeredai tudományos magazint, valamint egy film készítésén is dolgoznak, A tegnap nélküli nap címmel.

Előadásaiban nagy szerepe van a zenének, illetve különösen odafigyel arra, hogy az általa elmondott szövegek közérthetőek és érdekesek legyenek, de kétségtelen, hogy Nagy Péter tudomány iránti elkötelezettsége és lelkesedése is emeli előadásai értékét.

  • Igaz-e a sokak által hangoztatott állítás, hogy Albert Einstein megbukott fizikából?
  • Miért kellett Stephen Hawkingnak újraírnia a végül nagy sikert elérő könyvét, Az idő rövid történetét?
  • Hogyan lehet érdekesen mesélni egy olyan tudósról, aki olyan sok kellemetlen emberi tulajdonsággal rendelkezett, mint Newton?
  • Lehet-e a nagyközönség számára is izgalmas a tudomány?

Tudományos Woodstock Csíkszeredában

Articol editat de kristalybea, 21 március 2022, 16:47

Nagy Péter tudományos előadó volt az 1001 ötlet vendége. A műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva, vagy pedig Spotify-on.

Szerkesztő: Kristály Bea

„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?
1001 Ötlet kedd, 12 december 2023, 16:21

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad

Hogyan lehet szolidaritásról, közösségiségről, kritikai gondolkodásról beszélgetni olyan gyerekekkel, akiknek az elutasítás volt az...

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad
1001 Ötlet hétfő, 27 november 2023, 17:26

Az egészséges táplálkozás, fenntarthatóság, szakácsmesterség és a csirkepaprikás története

Hogyan határoz meg egy szakmai életutat a csirkepaprikás? Szőcs Előd séf volt az 1001 ötlet legutóbbi...