Élő Kolozsvári Rádió

Nevelőszülőket keresnek a vízaknai Árvácska Gyermekotthonba

Nevelőszülőket keresnek a Szeben megyei Vízaknára, az Árvácska Gyermekotthonba. Olyan család jelentkezését várják, aki vállalja, hogy felnevel legalább 4 gyereket. A nevelőszülőket felújított otthon, állami bérezés és szerető közösség várja.

Fotó: református.ro

„Szeptemberben vonultak nyugdíjba a korábbi nevelőszülők, és velük együtt az utolsó generáció gyerek is felnőtt és távozott. A nevelőszülők 21 évet voltak nálunk, most pedig az új generációt keressük, mert szeretnénk folytatni a missziót. Az elképzelésünk az, hogy kisgyerekeket vennénk most ide, s folyamatában látnánk a nevelésüket” – mondta a Kolozsvári Rádiónak Béres Levente református lelkipásztor.

A gyerekek az állami otthonokból érkeznek. Lévén, hogy kevés a magyar nyelvű árvaház Szeben megyében, amikor magyar kisgyerek válik árvává, a hatóságok megpróbálnak magyar nyelvű otthont keresni számukra.

A nevelőszülők számára az első és legfontosabb kritérium az, hogy szeressék a gyerekeket és vállalják ezt a szolgálatot.

Az épület a kétezres években épült és állandó felújítás alatt van, éppen új bútorok érkeztek a gyerekeknek, a nevelőszülők számára pedig most újítják a lakrészt. 7 szoba, három fürdőszoba és amerikai típusú nappali várja a nevelőszülőket és a gyerekeket.

Állami bérezés jár a nevelőknek, továbbá a helybéli gyülekezet és a hollandiai testvérgyülekezet támogatására is számíthatnak.

A vízaknai óvodában és az iskolában jelenleg szünetel a magyar nyelvű tanítás, de néhány új kisgyerek ezt a problémát is megoldaná, s újraindulhatna az oktatás.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 18, 14:38

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”