Itt szól a rádió!

Hab a tortalaborban – látogatóban Mihály Ágnes cukrásznál

Gyerekkori ízek új köntösben, különleges alapanyagok, pasztell színek: ismerjék meg az Ágnescake desszertjeit. Az 1001 ötletben, Mihály Ágnes cukrásszal beszélgettünk.

Mihály Ágnes Kolozsváron végzett a Bölcsész karon, a sütik és torták világa azonban már az egyetemi évek alatt elcsábította, Udvarhelyre költözve pedig úgy döntött, bár egy vállalkozás működtetése rengeteg vesződséggel jár ő mégis cukrászként szeretne tevékenykedni.

Védjegye a gyerekkori ízek új köntösben való tálalása, az új alapanyagok kipróbálása és a pasztell színek. 2018-ban megnyerte a magyar VIASAT3 kereskedelmi tévécsatorna Ide süss! vetélkedőjének fődíját. És bár elmondása szerint sokat köszönhet a versenynek, mégis leginkább az tölti el büszkeséggel, amikor látja, hogy valakinek ízlik, amit készített.

Mihály Ágnes és párja a járvány elején nyitotta meg cukrászdáját, ahol az Ágnescake tortái és finomságai mellett, házilag sült bageleket is kóstolhatunk. Ágnessel ritkán lehet itt találkozni, ő ugyanis legtöbb idejét a „laborban”, azaz a cukrászműhelyében tölti. A sütemények, torták készítése nem csak kézügyességet és a desszertek szeretetét igényli. Nagyon sokban számít a precizitás és a kreativitás is.

Az 1001 ötletben Mihály Ágnes cukrásszal beszélgettünk. A műsor meghallgatható a lejátszóra kattinva, vagy Spotify-on.

Műsorvezető: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 16, 18:59

Alkotni tanítás helyett biztonságos közeget nyújtani, hogy a gondolatokból alkotás legyen
1001 Ötlet péntek, 2024 március 82024 március 8, 13:14

Alkotni tanítás helyett biztonságos közeget nyújtani, hogy a gondolatokból alkotás legyen

Képekkel foglalkozik, a belső- és külső világának képeivel, közben fiatalokat tanít arra, hogy megismerjék saját alkotói folyamataikat....

Alkotni tanítás helyett biztonságos közeget nyújtani, hogy a gondolatokból alkotás legyen
Minél kevésbé ideális a környezet, annál pikánsabb az építészet
1001 Ötlet csütörtök, 2024 február 292024 február 29, 14:26

Minél kevésbé ideális a környezet, annál pikánsabb az építészet

De létezik-e egyáltalán ideális környezet? És mi teszi érdekessé a tervezői folyamatot? A kolozsvári Tektum tervezőiroda tett elénk egy...

Minél kevésbé ideális a környezet, annál pikánsabb az építészet
„Az éneklés száz százalékos jelenlétet igényel”
1001 Ötlet szerda, 2024 február 212024 február 21, 14:49

„Az éneklés száz százalékos jelenlétet igényel”

Elsőre talán nehezebben befogadható műfaj az opera, de ha megvannak hozzá a megfelelő kulcsaink, akkor izgalmas kincseket rejt. Ebben a...

„Az éneklés száz százalékos jelenlétet igényel”
Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 2024 február 142024 február 14, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet hétfő, 2024 február 52024 február 5, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet kedd, 2024 január 302024 január 30, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet hétfő, 2024 január 222024 január 22, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 2024 január 42024 január 4, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen