Élő Kolozsvári Rádió

Akadozik a népszámlálás honlapja

Lefagyott a népszámlálás honlapja, a platform az önkitöltési szakasz hivatalos elindításának legelején, délelőtt 10 órakor állt le.

Az Országos Statisztikai Intézet szerint a túlterheltség okozta a hibát.

(A Kolozsvári Rádiónak egyszer sikerült elindítania a platformot, így egy kis videót készítettünk, amely a Facebook-oldalunkon elérhető. )

A népszámlálás önkitöltési időszaka május 15-éig tart. Ez idő alatt az ország lakosai internetes felületen, online vezethetik be adataikat. A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott lakás- és népességösszeíráson először van lehetősége a lakosságnak online is kitölteni a kérdőívet, vagyis először nyílik alkalom arra, hogy mindenki saját maga írja be adatait, nemzetiségét, anyanyelvét, vallását. Az is újdonság, hogy a mostani népszámlálás az első, amikor a hatóságok nem papíron, hanem eleve elektronikusan rögzítik a feldolgozandó adatokat. Azokat, akik nem válaszolnak interneten az önkitöltéses szakaszban, 2022. május 16. és július 17. között a hagyományos, személyes lekérdezési időszakban számlálóbiztos fogja felkeresni lakásukban.

A népszámlálás hivatalos honlapja: recensamantromania.ro. Tájékozódni a nepszamlalas.ro oldalon lehet.

rador, mti

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 14, 14:43

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók