Élő Kolozsvári Rádió

Lvivi hatóságok: legalább 35-en haltak meg a gyakorlótér elleni támadásban

A lvivi regionális kormányzó szerint legalább 35 halálos áldozata és 134 sebesültje van a gyakorlóközpont elleni orosz rakétatámadásnak.

A gyakorlótér bejárata 2008-ban, fotó: Wikimedia Commons

A Lvivtől (Lemberg) 40, a lengyel határtól 17 kilométerre található javorivi katonai gyakorlóteret vasárnap hajnalban érte találat.

Eközben az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a fegyveres erőik Ukrajna katonai infrastruktúrájának 3687 létesítményét tették működésképtelenné a háború kezdete óta. Igor Konasenkov vezérőrnagy azt közölte, hogy emellett 99 repülőgép, 128 pilóta nélküli légijármű, 1194 harckocsi és más páncélozott harcjármű, 121 rakéta-sorozatvető, 443 tüzérségi ágyú és aknavető, valamint 991 speciális katonai jármű semmisült meg. Azt mondta, hogy az orosz hadsereg egy nap néhol 14 kilométert nyomult előre, és több települést elfoglalt.

Az ukrán külügy vasárnap közzétett adatai szerint 12000 orosz katona esett el, 71 repülőt lőttek le, 1226 páncélozott járművet semmisítettek meg

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak azt mondta: előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta. Moszkva „abszurd állításokat” tett vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló ukrajnai laboratóriumokról, és „most, hogy ezek a hamis állítások elhangzottak, ébernek kell lennünk, mert lehetséges, hogy a hazugságok leple alatt éppen Oroszország tervezhet műveleteket vegyi fegyverekkel” – idézi az MTI a NATO-főtitkárt.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 13, 13:50

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók