Élő Kolozsvári Rádió

„A megpróbáltatás sokkal közelebb tud vinni bennünket egymáshoz, mint hinnénk”

Ukrán menekültek befogadásáról is kérdeztük Sajó Norbertet, a Solidaris Egyesület vezetőjét.

„Odesszai vendégeinkkel – akiket soha nem láttuk korábban – sírunk, imádkozunk és persze ízlelgetjük az ukrán nyelvet. Közben a gyermekek az esti mese világába merülnek. Bárcsak álom lenne” – írta csütörtök esti Facebook-bejegyzésében Sajó Norbert, a marosvásárhelyi székhelyű Solidaris elnöke. A Hangolóban kifejtette: a nehéz helyzet, a megpróbáltatás sokkal közelebb tud vinni bennünket egymáshoz, mint hinnénk. Egy nagymamát fogadtak be két lányával és három unokájával toppant be hozzájuk, mindannyian ukránok. Nem panaszkodnak, és nem is kérnek anyagi támogatást.

Mi úgy érzékeljük, hogy most az a része indult útnak, amelynek jó reakcióképessége, esetleg anyagi kerete van, nyilván mindenkit segíteni kell. Számunkra most a Solidaris egyesületben őket hallgatva is egy óriási kérdés, hogy mi van a hátramaradott idősekkel, mi van azokkal a kárpátaljai magyarokkal például, akiknek Zán Fábián püspök levelet írt a napokban (…) Ma vagy holnap indítunk egy adománygyűjtő kampányt, és egy magyarországi diplomata segítségével bemegyünk Kárpátaljára, és bevisszük az adományt oda, ahová nehéz most bemenni, és megnézzük, hogy pontosan mi a helyzet, mert azt meséli ez a család is, hogy munkahely nincs, iskola nincs, tehát nincs fizetés, a nyugdíjak folyósítása akadozik, vagy megszűnt, és olyan helyzet van, hogy ha lenne is, az üzletben már nem lehet utántölteni az élelmet. Tehát óriási kérdéseket vetett fel, hogy mi van az ott benn rekedtekkel.

Mi mindig azt láttuk, hogy ahhoz a munkához, amit fölvállalunk, ha az egy jó ügy, akkor mindenki rendelődik mellé. Humánerőforrás, anyagi keret és még tudás is, (…) nehogy valamit túllihegjünk, nehogy valami kicsússzon a látószögünkből, hogyan kezeljünk dolgokat, vajon a sajnálatunkra van szüksége annak – például annak a hat embernek, aki éjszakai vendégünk volt – vagy az együttérzésünkre, a segítségünkre, a kapcsolati rendszerünkre, arra, hogy saját nyelvükön hallgathassák meg a híreket. Tehát, hogy oda tudunk-e figyelni a legapróbb részletekre.

A beszélgetés a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 4, 17:27

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön