Élő Kolozsvári Rádió

Vasile Dîncu: nem küldenek behívókat, nem mozgósítják a tartalékosokat

Vasile Dîncu védelmi miniszter úgy nyilatkozott kedd este a Digi 24-nek, hogy „teljesen valószínűtlen” a NATO és az Orosz Föderáció közötti konfliktus.

Fotó forrása: Vasile Dîncu Facebook-oldala

Dîncu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a védelmi minisztérium nem tervez behívókat küldeni vagy mozgósítani a tartalékos katonákat.

A védelmi miniszter elmondta, valóban aggasztó, hogy a fegyveres konfliktus földrajzilag közel van Romániához, de – amint a Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülésén is elhangzott – semmi nem utal arra, hogy Románia területe vagy lakossága veszélyben lenne. „Teljesen valószínűtlen egy konfliktus a NATO és az Orosz Föderáció között. Nem hisszük, hogy akkora mértékű irracionalitással állnánk szemben, amely az emberiséget elpusztító harmadik világháborúhoz vezetne. Ez valószínűtlen” – mondta Dîncu.

Arról is beszámolt, hogy a Facebookon több százan megkérdezték tőle, készül-e toborzásra, mozgósításra a védelmi tárca. „Nincs szó erről. Világosan kimondom, jelenleg a védelmi minisztérium nem küld behívóparancsokat és nem tervezi a tartalékosok mozgósítását. Én vagyok a leghitelesebb forrás” – szögezte le Vasile Dîncu.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 2 március 2022, 07:18

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak