Élő Kolozsvári Rádió

Menekültek fogadására készülnek a halmi és a máramarosszigeti határátkelőnél is

Tegnaphoz képest kevesebben érkeznek Ukrajna felől a Szatmár megyei Halmi határátkelőhöz. Máramarosszigetre megérkeztek az első konténerek, amelyek alkalmasak menekültek fogadására.

Incze Lajos polgármester a Kolozsvári Rádiónak elmondta: a határátkelőhelyen jelenleg nincs nagy forgalom (pénteken 1 óra körül tudtunk beszélni vele), az országba eddig mindenki hivatalos okmányokkal lépett be, és eddig senki nem kért náluk menedékjogot. A településen várhatóan sátrat állítanak, ahol felmérik a határról érkezők egészségi állapotát.

Az éjjel Ukrajnában életbe lépett rendelkezés értelmében, a 18 és 60 év közötti férfiakat nem engedik elhagyni az országot. Ezért sok család dönthetett az otthonmaradás mellett.

Megérkeztek Máramarosszigetre az első konténerek, amelyeket az ukrajnai menekültek fogadására használnak majd. Máramaros megyében több mint 3 ezer ukrajnai menekült elszállásolására van lehetőség – jelentette be ma a megyei tanács elnöke.

Ionel Bogdan elmondta, hogy a katasztrófavédelem sátrakat állít fel Máramarossziget városi stadionjában. A menekültjogot kérő ukrajnaiakat ide irányítják, és innen szállítják el a szálláshelyükre. A megyei önkormányzat biztosítja az élelmet, ruházatot, gyógyszereket a menekülteknek, és gondoskodik az elszállásolásukról is. A megye költségvetési tartalékából 5 millió lejt különítettek el erre a célra – mondta Ionel Bogdan.

A megyei tanácselnöke beszámolt arról is, hogy a Máramaros megyei tanács válságtörzset hozott létre az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után. A nagybányai nemzetközi repülőtér szükség esetén katonai és orvosi repülőket is tud fogadni – mondta Ionel Bogdan.

Forrás: KVR

Fotó: Máramarossziget városháza / Mihai Miclăuș

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 25, 14:46

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók