Hadd szóljon!

Felkészült-e Románia arra, ha Oroszország elzárná Európa fele a gázcsapokat?

Egy esetleges ukrajnai katonai konfliktus nem okoz fennakadásokat Románia földgázellátásában, a tavasz beköszöntével a teljes fogyasztást hazai termelésből lehet biztosítani – jelentette ki ma az energiaügyi miniszter egy bukaresti konferencián.

Virgil Popescu elmondta, Romániának fontos gázbeszerzési szállítási útvonalainak diverzifikálása, az egyik lehetőség a cseppfolyós gáz behozatala az Amerikai Egyesült Államokból vagy Azerbajdzsánból. A miniszter beszámolt arról, hogy a koalícióban egyezség született az offshore-törvény módosításáról. Emellett módosítani készülnek a földgáz bányajáradékának jelenleg a bécsi referenciáron alapuló kiszámításán is úgy, hogy a romániai gázárakat vegyék figyelembe. Virgil Popescu emlékeztetett arra, hogy jelenleg a gáz ára csökken a nemzetközi tőzsdéken, a jelenlegi szintje a fele a decemberinek.

Felkészült-e Románia arra, ha Oroszország elzárná Európa fele a gázcsapokat? – kérdeztük a képviselőház ipari bizottságának elnökét, Bende Sándort is, aki rádiónknak elmondta:

Románia egy bizonyos ideig meg tudna lenni import gáz nélkül is. Nem annyira függő az import gázaktól, mint bármely más európai állam.”

Ugyanakkor a cseppfolyós gáz behozatalának lehetőségéről is, szerinte mivel más országok is ebben gondolkodnának nagyon nagy lenne a kereslet, és technológia változtatásokra is szükség lenne, hogy a meglévő hálózatot használni tudják a cseppfolyós gáz szállítására.

Riporter: Oborocea Mónika

Articol editat de kristalybea, 22 február 2022, 17:17

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány