Hadd szóljon!

Kormányszóvivő: az alkotmánybíróság indoklása után meghozzák a megfelelő döntést a maszkviselésről

Mihelyt megjelenik az indoklás az alkotmánybíróság ítéletéről, amellyel alkotmányba ütközőnek nyilvánították a maszkviselést a köztereken, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen kötelezővé tevő sürgősségi kormányrendeletet, a kormány meghozza a megfelelő döntést – jelentette ki Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

„Az alkotmánybíróság döntései nem kérdőjelezhetők meg, de várjuk az indoklást, és a kormány annak megfelelően azonnal döntést hoz” – nyomatékosította Cărbunaru.

Az alkotmánybíróság keddi közleménye értelmében az utólagos normakontroll során a taláros testület tagjai egyöntetű döntéssel befogadták a 2020/192-es sürgősségi kormányrendelet ellen benyújtott alkotmányossági kifogást és megállapították, hogy a jogszabály teljes egészében alkotmányellenes, mivel elfogadásakor nem tartották be a Törvényhozási Tanács véleményezésével kapcsolatos eljárást.

Az alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e döntés nyomán csak a 2020/192-es kormányrendelet előírásai vesztik hatályukat, a járványvédelmi intézkedésekről szóló 2020/55-ös törvény, valamint a távmunkát szabályozó 2018/81-es törvény vonatkozó előírásai hatályban maradnak.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az Antena3 televízió kedd esti műsorában azt mondta, a szóban forgó rendelet a kültéri maszkviselésre vonatkozik; a beltérit egy másik jogszabály írja elő, amely érvényben marad. Hasonlóan nyilatkozott Raed Arafat, az országos katasztrófavédelmi bizottság elnöke. Mindketten hangsúlyozták, hogy a maszkviselés továbbra is fontos eszköz a járvány elleni védekezésben, akkor is, ha zsúfolt nyílt térről van szó.

Agerpres, Antena3

Articol editat de kristalybea, 16 február 2022, 08:59

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak