Élő Kolozsvári Rádió

Elfogadták Kolozsvár idei költségvetését

Elfogadta a város idei költségvetését Kolozsvár önkormányzata.

A Farkas utcában január végén kezdődtek a munkálatok. Fotó: Oláh Emese Facebook-oldala

Idén, akárcsak tavaly, 2,1 milliárd lejből (433 millió euróból) gazdálkodhat a város. A működésre szánt költségvetés 1,2 milliárd lej, fejlesztésre 895 millió lej jut – közölte Oláh Emese alpolgármester.

A költségvetésből összesen 1,4 millió lejt különítettek el a Szociális és Egészségügyi Igazgatóságnak. Oktatásra a tavalyi 17 millió lej helyett 21,6 millió lejt költ idén a városvezetés, a városi kórház számára 187 millió lejt különítettek el a helyi képviselő-testület tagjai.

Idén várhatóan befejezik – többek között – a Magyar/B-dul 21 decembrie 1989 utca, a Tűzoltótorony és a Hunyadi/Ștefan cel Mare téri park felújítását, megépül a La terenuri sportbázis, és 20 tömbház hőszigetelését végzik el. Folyamatban lévő, nem idén záruló projektek között szerepel – a teljesség igénye nélkül – a Vasutas park, az Armătura park, a Farkas/Kogălniceanu utca, valamint a Sportcsarnok előtti tér felújítása.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 9, 09:28

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók