Élő Kolozsvári Rádió

Dacian Cioloş: csak részben sikerült az USR és a PLUS fúziója, sok még a tennivaló

Az USR PLUS volt elnöke, Dacian Cioloş úgy nyilatkozott lemondását követően, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) fúziója csak „részben sikerült”, és még sok a tennivaló az alakulat belső megszervezése, működése tekintetében.

Képernyőmentés Dacian Ciolos élő videójából

Cioloş sajtótájékoztatót tartott a párt székházában hétfő este, miután bejelentette lemondását. Kifejtette, az USR PLUS egységesen lépett fel más politikai pártokkal szemben, de a belső szervezés és működés nem zökkenőmentes az alakulaton belül.

Cioloş azt mondta, lemondásával nem akarta „megijeszteni” a párt vezetőtestületét, de az általa javasolt statútum-módosítási javaslatnak csak akkor lett volna értelme, ha azt a párt országos bizottsága támogatta volna. „Csak papírra vetett óhajok lehettek, mert a megvalósításukhoz szükség lett volna az országos bizottság szavazatára” – tette hozzá a lemondott pártelnök.

Dacian Cioloş hétfőn jelentette be, hogy lemond a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöki tisztségéről. Azt is közölte, hogy a továbbiakban nem kíván indulni újabb elnöki mandátumért.

A politikus leszögezte, hogy az USR tagja kíván maradni. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a pártnak alapszabály-módosításra van szüksége, mert nem működhet tovább a jelenlegi formában. Szerinte az USR-ne le kell vonnia a tavalyi kormányzati részvétel és a politikai válság tanulságait, és új alapokra építkezve kell felkészülnie a 2024-es választásokra.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 8, 10:09

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók