Élő Kolozsvári Rádió

Szakszervezetek: a nyugdíjkorhatár opcionális növelése egyesek tisztségben tartását fogja eredményezni

Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség kéri a nyugdíjkorhatár 70 évig történő növelésére vonatkozó tervezet visszavonását.

Az Alfa Kartell a Szociáldemokrata Párthoz intézett nyílt levelében közölte, újra megállapította, hogy a kormány tagjai teljesen elszakadtak attól a valóságtól, melyben az általuk vezetett ország polgárai élnek.  Amint az érdekvédelmi szövetség már egy évvel ezelőtt jelezte, akkor, amikor a nyugdíjkorhatár opcionális növelésének kérdése felmerült, úgy véli, hogy ez az intézkedés nem oldja meg a nyugdíjrendszer egyetlen gondját sem, ellenkezőleg újabb kiváltságokat teremt egyesek számára, és olyan mechanizmusokat vezet be, melyek felszámolják a nyugdíjhoz való jogot mások esetében.
Az Alfa Kartell szerint a nyugdíjkorhatár opcionális növelése egyesek tisztségben tartását fogja eredményezni, vagyis ezeknek a tisztségeknek a befagyasztását, a fiatalabbak számára elérhetetlenné válását. Mi több, lehetővé válna, hogy az alkalmazott, a munkáltató beleegyezése nélkül, egy egyszerű bejelentés alapján, tisztségben maradjon 70 éves korig, anélkül, hogy munkaképességét tesztelnék.
Az érdekvédelmi szervezet szerint a kezdetben opcionálisnak nevezett, a valóságban burkolt nyugdíjkorhatár emelés, teljes mértékben ellentmond a romániai demográfiai tényeknek, annak, hogy az országban az átlagéletkor jóval kisebb az európai átlagnál, az élet és a munkakörülmények pedig jóval keményebbek, a kezelhető betegségek miatti elhalálozás a legnagyobb az uniós országok közül. Sőt az utóbbi években Romániában jelentősen nőtt a halandóság, és csökkent a várható élettartam.

 

(Agerpres)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2022 február 5, 08:32

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete