Miniszterelnök: fontos célkitűzés a nyugdíjrendszer reformja
Fontos célkitűzésnek nevezte pénteken a miniszterelnök a nyugdíjrendszer reformját. Nicolae Ciucă szerint ezt úgy kell megvalósítani, hogy „a román állampolgárok egy életen át tartó munka után tisztességes megélhetés biztosító jövedelemhez jussanak”.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közös sajtótájékoztatóján a kormányfő emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjrendszer reformja az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt célkitűzések egyike, és előkelő helyen szerepelt a PNRR megvalósítását koordináló tárcaközi bizottság csütörtöki ülésének napirendjén is. „Továbbra is teljes figyelmet szentelünk a reform megvalósításának” – jelentette ki a miniszterelnök.
Az OECD főtitkára hivatalos látogatáson tartózkodik Bukarestben. Mathias Cormann tárgyalt Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, és részt vett a kormánypalotában a Románia gazdasági helyzetéről szóló jelentés bemutatásán.
A főtitkárt pénteken Klaus Iohannis államfő is fogadta a hivatalában. A megbeszélésen az államfő üdvözölte az OECD Tanácsának a szervezet bővítésére vonatkozó döntését, amely megnyitja az utat Románia számára az OECD-hez való csatlakozási tárgyalások elkezdéséhez. Iohannis ugyanakkor köszönetet mondott a főtitkárnak és a tagállamoknak a támogatásukért.
Az államfő megerősítette, hogy Románia a szükséges reformok végrehajtása és az ország fenntartható gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében továbbra is szoros együttműködést kíván folytatni a szervezet struktúráival. Hangsúlyozta, hogy Románia és az OECD között kiváló az együttműködés az oktatás terén, és reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés tovább erősödik a Képzett Románia program keretében.
Agerpres
Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 28, 16:26