Élő Kolozsvári Rádió

Az AUR szerint mellékes téma a holokauszt és a szexuális nevelés; az Elie Wiesel Intézet elítéli

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn közzétett közleménye szerint a holokauszt történetének oktatása és a szexuális nevelés olyan mellékes témák, amelyeknek a tantárggyá nyilvánítása aláaknázza az oktatás minőségét.

A párt arra reagált, hogy a tanügyminisztérium egy felsorolásában nem szerepelt a román, a történelem és az angol azon tantárgyak sorában, amelyekből országos tantárgyversenyt szerveznek. „Ha az Oktatásügyi Minisztérium nem foglalkozik azzal, hogy a fiatal generációkat a román kultúra és szellemiség támpontjaihoz igazodva oktassák, akkor jobb, ha átnevezzük a lakosság globális piacra történő átnevelésének minisztériumává” – idézte a közlemény Claudiu Târziut, a párt társelnökét.

Az AUR szerint az utóbbi években az oktatás minőségének módszeres aláásása történik azzal, hogy tantárggyá próbálnak nyilvánítani egyes jelentéktelen témákat, vagy olyanokat, amelyek a létező tantárgyak keretében egyetlen leckében megtaníthatók. Példaként hozta fel állítására a szexuális nevelést és a holokauszt történetét.

A parlament tavaly novemberben fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében 2023-tól kötelező tantárgy lesz a romániai iskolákban a zsidók és a holokauszt története.

Az AUR álláspontját elítélte az Elie Wiesel Intézet. Közleményben leszögezi, hogy a holokauszt-tagadás fenntartja az antiszemita gyűlöletet, emellett egyenértékű a demokrácia tagadásával is. A tavaly decemberben közzétett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezetteknek csupán a 32 százaléka válaszolta, hogy Romániában is történt holokauszt, és közülük is csak 31 százalék tekinti Ion Antonescu kormányzót felelősnek ezért. Az Elie Wiesel Intézet 280 ezer és 380 ezer közöttire becsüli az 1940 és 1944 között román fennhatóság alatt lévő területeken megölt zsidók számát. Ehhez hozzáadódik az Észak-Erdélyből deportált mintegy 135 ezer zsidó, akik többsége nem tért vissza a haláltáborokból.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 4, 09:11

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók