Listen Live Kolozsvári Rádió

Dokumentumfilm: kizsákmányolják a román és bolgár vendégmunkásokat egy német vágóhídon

Készítője, Jana Bernhard újságíró részleteket árult el hétfőn a bolgár Nova TV-nek a Clemens Tönnies német milliárdos birtokában lévő húsüzemről szóló film forgatásáról.

A Rheda-Wiedenbrückben működő vállalat 2020-ban azzal vált világszerte ismertté, hogy egy járványgóc kialakulása nyomán több mint 2000 alkalmazottját megfertőzte a koronavírus. Egyikük, egy román vendégmunkás, 2020 júniusában a Deutsche Wellének elmondta, hogy a húsüzemben a szerződés szerinti 8 óra helyett 12-13 órás volt a munkaidő, és a túlórákat nem fizették ki.

A vállalat alkalmazottait arra kényszerítették, hogy nyolcan-tízen zsúfolódjanak össze egy-egy lakásba, a szállásért pedig fejenként havi 200 eurót kellett fizetniük. ‘Munkatársaimnak feldagadt a keze, heves fájdalmakra panaszkodtak. De kölcsönösen bátorítottuk egymást’ – mesélte akkor a román vendégmunkás.

A sajtóban megjelentek hatására a húsüzem tulajdonosa nyilvánosan elnézést kért az alkalmazottaitól, azt állítva, hogy a cégénél dolgozó embereket mindennél fontosabbnak tartja.

Jana Bernhard és csapata idén ősszel annak járt utána, hogy valóban változtak-e a munkakörülmények a Tönnies húsüzeménél. Arra kértek egy kétdiplomás bolgár nőt, hogy inkognitóban álljon be dolgozni a vállalathoz, és számoljon be az állapotokról.

A SAT 1 csatorna „kéme”, Milena már a munkaszerződés aláírásakor rádöbbent arra, hogy a tulajdonos nem tartotta be a szavát. A dokumentum szerint ugyanis az alkalmazottaknak megtiltották az illemhely használatát munkaidőben, nem ehettek-ihattak a vállalat folyosóin, mindössze rövid szüneteket engedélyeztek számukra.

„Olyan emberekkel is találkoztam az üzemben, akik rövid idő alatt húsz kilogrammot fogytak, mert nem volt idejük enni. A munkaszerződés akadályozta meg őket ebben. Ez törvényes, de embertelen eljárás” – mondta el Milena a dokumentumfilmben. A vállalat egyik alkalmazottja felakasztotta magát. „A cég fogyóanyagként kezeli a munkavállalókat, egyszerűen eldobja őket, amikor használhatatlanná válnak” – állapította meg a SAT 1 újságírója.

A tévéstáb a húsüzemben is forgatott. Megpróbálták szóra bírni a bolgár és a román vendégmunkásokat, akiknek azonban nem volt bátorságuk a kamerák előtt beszélni.

Milena szerint a balkániak „tökéletes rabszolgák”, olyan munkát is elvállalnak, amit a németek soha nem végeznének el. A nő szerint azért kényszerülnek erre, mert a saját országukban nem tudnak a képzettségüknek megfelelő állást találni. Ráadásul a sajtó rózsaszínben tünteti fel a németországiak életét, ami vonzza őket.

Jana Bernhard elmondta, hogy Tönnies ügyvédjei egy fenyegetőző levélben megpróbálták letiltani a dokumentumfilm sugárzását, de a tévéstáb nem hátrált meg. „A filmnek az volt a fő célja, hogy lebontsa a hallgatás falát, eloszlassa a vendégmunkások körében létező félelmet. Németországban a munkavállalókat jogok illetik meg, de ők ezzel nincsenek tisztában” – fogalmazott.

Foto: A kép illusztráció

Articol editat de kristalybea, 28 december 2021, 10:36

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...