Listen Live Kolozsvári Rádió

Visszavonul az aktív versenyzéstől Novák Eduárd sportminiszter

Mint fogalmazott: most az a legfontosabb, hogy az Országos Sportstratégiára összpontosítson, így 15 év gyorskorcsolyázás és 23 év kerékpározás után úgy döntött, hogy egy ideig visszavonul a versenyektől.

2022 egy nagyon fontos év lehet, az abszolút prioritása pedig ez a projekt, amelybe mindent bele szeretne adni. Hozzátette, még nem tudja, hogy visszavonulása csak átmeneti vagy végleges, de bízik benne, hogy lépésenként könnyebb lesz elviselni a döntés fájdalmát.

A 45 éves Novák Eduárd 2012-ben egy arany- és egy ezüstéremmel tért haza a londoni paralimpiai játékokról, négy évvel korábban pedig ezüstérmet nyert Pekingben. Az idén megtartott tokiói paralimpián ezüstérmes lett a 4000 méteres kerékpáros üldözőversenyben. Ő volt az első miniszter, aki részt vesz olimpiai vagy paralimpiai játékokon, és szintén az első miniszter, aki érmet is szerzett.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 16 december 2021, 15:54

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...