Élő Kolozsvári Rádió

Új vonatjáratok indulnak december 12-től, köztük Budapestre is

Változik a vasúti menetrend, új járatok indulnak Budapestre – derül ki a Román Vasúttársaság honlapjáról.

Fotó: CFR

Az új menetrend december 12-től érvényes, 2022. december 10-ig.

A CFR Călători és a MÁV-Start megállapodása alapján javítják a Románia és Magyarország közötti vasúti összeköttetést a kürtösi határátkelőnél, így napközben kétóránként lesz vonat Budapest irányába és onnan vissza. Vasárnaptól négy új vonatpárt is útjára indítanak. A Béga (IR 378 és IR 377) Temesvár és Budapest között, a Maros és a Körös (IR 374, IR 375, IR 376 és IR 379) pedig Arad és Budapest között közlekedik majd. Lesz továbbá egy Zaránd elnevezésű járat (IR 370 és IR 371), amely Szolnokkal köti össze Aradot.

Kolozsváról a CORVIN-nak nevezett vonat (IR 404 és IR 405) fog Budapestre közlekedni. (Korábban tévesen azt írtuk, hogy Aradon keresztül, ezt töröltük.) A Bukarest-Szatmárnémeti között járó régióközi vonathoz néhány Marosvásárhely irányába közlekedő vagont is csatolnak. Ezeket a székelykocsárdi pályaudvaron csatolják le a szerelvényről és indítják Vásárhelyre.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 7, 15:32 / actualizat: 2021 december 8, 13:56

Etichete:
Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:13

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben

Négyről ötre emelkedett a jeruzsálemi terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a kórházban. Hétfő...

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 07:45

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak...

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 10:31

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába

Románia nem küld csapatokat Ukrajnába, de támogatni fogja a békefenntartó műveleteket, amint megteremtődnek a béke feltételei –...

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 15:25

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság

A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyért...

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 13:30

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten

Közzétette a Filmtett Egyesület a jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén versenyző dokumentumfilmek listáját. A 2025-ös...

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 09:35

Egyszerre négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be az AUR a kormány ellen

Négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen szerdán késő este a Románok Egyesüléséért Szövetség. Az ellenzéki AUR...

Egyszerre négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be az AUR a kormány ellen