Élő Kolozsvári Rádió

Németországban szigorú korlátozásokat vezetnek be az oltatlanok számára

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből Németországban – jelentette be Angela Merkel – azóta leköszönt – kancellár csütörtökön Berlinben.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán hozott döntés szerint valamennyi tartományban bevezetik, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltással nem rendelkezők kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be.

Angela Merkel ismertette, hogy előmozdítják az általános oltási kötelezettség ügyét is. Felkérik a Német Etikai Tanácsot, hogy az év végéig dolgozzon ki állásfoglalást, amelynek alapján meg lehet vitatni és el lehet dönteni az ügyet a szövetségi parlamentben. A kötelezettséget februártól vezethetik be.

Az új szabályok közé tartozik, hogy az oltatlanokat a kulturális és más szabadidős intézményekből is kitiltják. Így nem járhatnak például moziba vagy uszodába. A tartományok választhatják azt is, hogy az oltással rendelkezőket és a fertőzésen igazoltan átesett embereket is csak friss negatív vírusteszttel engedhetik be.

Az oltatlanok elszigetelését szolgálja az a szabály is, hogy egy-egy háztartás tagjai legfeljebb egy további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt, ha van a csoportban oltatlan.

Mindenkire vonatkozó korlátozás egyebek mellett, hogy szilveszterkor és újévkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékok használata. Korlátozzák a tömegrendezvényeket is, zárt térben a helyiség befogadóképességének legfeljebb 50 százalékát lehet kihasználni és maximum ötezer embert lehet beengedni. A szabad ég alatt tartott rendezvényeken legfeljebb 15 ezer ember vehet részt. Az oltatlanokat a tömegrendezvényekről is kitiltják.

Az ügyvezető – valamint a várhatóan december 8-án hivatalba lépő új – kormány és a 16 tartomány vezetőinek tanácskozásán összeállított katalógus a minimálisan kötelező szabályokat tartalmazza. Szigorúbb előírásokat minden tartomány bevezethet.

Angela Merkel 2000 óta volt hivatalban és önként távozik. Csütörtökön katonai parádéval búcsúztatták el, Utódja Olaf Scholz szociáldemokrata politikus lesz.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 3, 11:52

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók