Élő Kolozsvári Rádió

December első felében elmaradnak a Puck bábszínház magyar tagozatának előadásai

Koronavírus-fertőzés miatt december első felében elmaradnak a kolozsvári Puck bábszínház magyar tagozatának előadásai – olvasható a társulat közleményében.

A következő két hétre tervezett előadásokat kénytelenek lemondani, mivel nincs olyan produkció, amelynek a csapatából ne hiányozna valaki – fejtette ki Varga Ibolya, a bábszínház magyar tagozatának vezetője.

Nem tartják meg tehát a december 4-ére és 8-ra meghirdetett Ha én lennék Mátyás király, illetve a december 11-re és 15-re meghirdetett A Betlehemi királyok című előadást, illetve a Brémai muzsikusok december 18-ra tervezett bemutatóját sem.

Varga Ibolya elmondta, a társulat többsége be van oltva, és eddig is rendszeresen teszteltek, hétfőn pedig ismét letesztelik őket PCR-teszttel. Azokkal a kollégákkal, akiknek negatív lesz a tesztje, külön előadást hoznak létre, amellyel óvodai csoportokat keresnek majd fel. Varga Ibolya reméli, hogy a december 24-re tervezett, kántálással egybekötött ingyenes ajándékelőadást, a Betlehemi királyokat már sikerül megtartani.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 3, 15:22

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Ajánlatok vasárnap, 2024 augusztus 182024 augusztus 18, 21:58

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája

  „Olyanoknak ajánlom a műsort, akik meg vannak győződve, hogy cicára házőrző feladatot nem lehet bízni, vagy cicát tartósan csak...

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket