Listen Live Kolozsvári Rádió

Start előtt az Angyalkaraván – hibrid formában tartják, több mint 70 kézművessel

Start előtt az Angyalkaraván – hibrid formában tartják, több mint 70 kézművessel
Foto: Élő Angyalkaraván 2019-ben

Articol editat de kristalybea, 22 november 2021, 14:59

A honlap néhány órával az idei „nyitás” előtt

Az angelcaravan.ro oldalon 22 órától nyílik lehetőségük az érdeklődőknek, hogy kedvükre böngésszenek és vásároljanak olyan termékeket, amelyek Erdély szerte készültek, s amelyek a Mikulás puttonyába és a karácsonyfa alá is remekül illeszkednek. Czirjék Kati, az Angyalkaraván és a Női Vállalkozók Erdélyben csoport egyik alapítója kifejtette: az Angyalkaraván nemcsak egy weboldal és nemcsak egy vásár, hanem annál sokkal több.

Élő Angyalkaraván 2019-ben

A részletekről Czirjék Kati a Hangolóban beszélt, első körben arról, hogy néhány órával a nyitás előtt mekkora az izgalom a szervezők körében. Mint mondta, honlapjukon több mint hetven kézműves portékáit találják meg az érdeklődők, a következő megyékből: Hargita, Maros, Kolozs, Szatmár, Bihar, Temes, Brassó, Szeben. Idén hibrid formában zajlik az Angyalkaraván, személyes találkozásra is kívják a közönséget, jó hangulatú „portékávézásokra”: Kolozsváron (december 4., Uránia), Marosvásárhelyen (december 3.) és Székelyudvarhelyen (december 18.).

A teljes beszélgetés visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány