Itt szól a rádió!

Erdélyi közösségek, elfelejtett történetek – videósorozat erdélyi kisebbségekről a Transindexen

Elkészült a Transindex legfrissebb videósorozatának, az Erdélyi közösségek, elfelejtett történetek címet viselő projektnek egy újabb része, amely a nyárádmenti roma közösségekről szól.

Bözödújfalu, amelynek elsüllyesztésével a székely szombatosok közössége is megszűnt. Fotó: Dorka/Wikimedia Commons

Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által támogatott riportsorozat nyolc olyan erdélyi közösséget mutat be a nézőknek, amelyekről talán mindenki hallott már, sokféle legenda, történet kapcsolódik hozzájuk, azonban számtalan történet, amely róluk szól, életüket mutatja, már elfelejtődött, esetleg csak a történészek, szociológusok, a közösséget jól ismerő kutatók tudják feleleveníteni őket. A sorozatban vannak olyan részek is, amelyek már eltűnt, elpusztított vagy kivándorolt közösségeket mutatnak be – ilyen a székely szombatosok, a sándorfalvi svábok és a nagysármási zsidók története.

A nagyszebeni szászok is már-már a teljes eltűnés útjára léptek, az őket bemutató riportfilm egyik interjúalanya azt emelte ki, hogy már-már igazi kisebbségnek sem lehet őket tekinteni, mert a közösség nem képes már saját erőből fenntartani önmagát, nem képes a kulturális reprodukcióra. A gyergyószentmiklósi örmények bemutatása kapcsán is az derül ki, hogy bár nagyon büszkék kultúrájuk, származásukra, hagyományaikra, napról napra fogyó, elöregedő gyülekezet tér be vasárnaponként a vörösköpönyeges hagyományáról híres gyergyószentmiklósi örmény templomba.

A sorozat további két része is tartogat meglepetéseket, mert megismerhetik a bihari szlovákokat, akik rejtélyes módon, bár kis létszámú és zárt közösséget alkotnak, mai napig megőrizték anyanyelvüket, szlovákul tanulnak a helyi iskolában, és élő kapcsolatot ápolnak az anyaországgal, Szlovákiával. Az újmárnai mócok története még ennél is érdekesebb, mert őket az Erdélyi-érchegység tanyavilágából költöztették át száz évvel ezelőtt a Nagykároly környéki telepesfalvakba, ahol a többséget a magyarok és a svábok alkották. A móc telepesek azonban nem olvadtak be ezekbe a többségi közösségekbe, hanem azóta is a móc viseletet használják és a móc tájszólást beszélik.

Az Erdélyi közösségek, elfelejtett történetek sorozat részeit a Transindex TV rovatában, illetve a portál Youtube-csatornáján nézhetik meg.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 12, 13:48

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 2024 február 62024 február 6, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak