Élő Kolozsvári Rádió

Friss, fiatalos hangzás az erdélyi zenében – győzteseket avattak a LEMD gálán

A szászrégeni DreamFlow és a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekarok győzelmével zárult az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) gála. A nyertesekkel és az egyik zsűritaggal, Papp Levente kollégánkkal a Hangolóban beszélgettünk.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) immár hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt, két kategóriában: az Év felfedezettje mezőnyben erdélyi magyar zenekarok, zenészek jelentkezését várták, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címre pedig a közönség nevezhette a szerzeményeket. Utóbbi esetében a zsűri az általa legjobbnak ítélt öt dalt bocsátotta szavazásra a Facebookon; a visszajelzések eredményeként a gyergyószentmiklósi 4S Street kapta Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2021 trófeát, Mesélek a bornak című alkotásukért. Az Év felfedezettje pedig a DreamFlow, Csendes utazó című szerzeményükkel.

A LEMD online gálájának kulisszái mögött.

Papp Levente kollégánk a szombat esti gálán megjegyezte: úgy várta az idei dalválasztót, mint a gyerekek a Mikulást vagy a karácsonyt. Ő egyébként tavaly már zsűrizett a LEMD versenyében, ilyenként nagyjából tudta, hogy mi vár rá. A Hangolóban kifejtette: hatalmas meglepetés volt számára viszont az, hogy a tavalyhoz képest idén jóvan több dal érkezett mindkét kategóriában. A gálát is várta, de ennél is jobban „az ezt megelőző izgalmakat, hogy végighallgassam a dalokat, lássuk, mi volt 2021 zenei termése. Nagyon jó, hogy ilyen sok dal jött be, érződik, hogy itt valami megmozdult, igenis működik az erdélyi magyar könnyűzenei élet. Vannak, voltak olyan tehetségek és dalok is, amelyekre érdemes odafigyelni”, összegezte.

A DreamFlow a Csendes utazó című dallal lett aranyérmes az Év felfedezettje kategóriában. A csapat basszusgitárosa, Nagy Flórián Attila rádiónknak elmondta: nagyon meglepődtek mindannyian, ugyanakkor óriási örömmel töltötte el őket a zsűri döntése. A DreamFlow tagjai közül hárman licisták, ketten pedig 5–8. osztályosok.

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén a Mesélek a bornak című felvétel érdemelte ki, a 4S Streettől. A zenekar énekese, Nicuța Alin örömét fejezte ki, amiért a Facebookon rájuk szavaztak a legtöbben. A 2020-as évük nekik is kissé szomorkás volt, viszont idén már jóval derűsebbek, köszönhetően annak is, hogy ismét találkozhattak a közönségükkel.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal idei gálája itt nézhető vissza.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 8, 14:47

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön