Hadd szóljon!

Florin Cîțu és Dacian Ciolos is lát esélyt a korábbi kormánykoalíció újraélesztésére

Nagy esélyt lát a jobboldali kormánykoalíció újraélesztésére Florin Cîțu.

Az USR vezetőségével folytatott mai tárgyalásokat követően a Nemzeti Liberális Párt elnöke optimistán nyilatkozott a folytatásról. Azt mondta: csoportterápiához volt hasonló a találkozó, tárgyaltak a jövőbeli kormány programjáról, közös elvekről és az új koalíciós megállapodásról is.

Florin Citu hangsúlyozta: megállapodtak abban, hogy a koalíció miniszterelnök-jelöltjét a Nemzeti Liberális Párt javasolja, de egyelőre nem nevesítettek. A PNL elnöke hozzátette: a mai eredményes találkozó ellenére, ígéretéhez híven a szociáldemokratákkal is tárgyalni fog.

Ő is érezte a hajlandóságot a korábbi kormánykoalíció újraélesztésére, de míg nem látja, kételkedik benne – nyilatkozta a mai tárgyalásokat követően Dacian Ciolos.

Az USR elnöke azt mondta: közölték a liberális tárgyalópartnerekkel, hogy a szociáldemokratákkal is folytatott egyeztetések után döntsék el, hogy kivel képzelik el a koalíciót. Az USR nem társul a Szociáldemokrata Párttal – hangsúlyozta Dacian Ciolos.

digi

Articol editat de kristalybea, 3 november 2021, 16:40

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak