Élő Kolozsvári Rádió

Magyar főkonzulátus a Romániába utazásról: a nem EU-jóváhagyott vakcinával oltottaknak PCR-teszt szükséges

Frissítette az országos vészhelyzeti bizottság a járványügyi kockázatot jelentő régiók és országok listáját, Magyarország a zöldből a sárga zónába került. A lista október 31-től érvényes.

Facebook-bejegyzésében Magyarország kolozsvári főkonzulátusa felhívja a figyelmet arra, hogy a román hatóságok kizárólag az Európai Unió által jóváhagyott vakcinákat fogadják el. A Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Covishield és Janssen vakcinákat elfogadják, a Sputnik és Sinopharm vakcinákkal beoltottakat pedig úgy tekintik, mint aki nincs beoltva. Ezért utóbbi személyek csak egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatásával mentesülnek a karanténkötelezettség alól. A többi oltás esetében akkor nem kerül valaki karanténba, ha legalább 10 nap eltelt a teljeskörű beoltástól – írja a főkonzulátus posztjában.

Mentesülnek a karantén alól azok is, akik átestek a betegségen, és legkevesebb 14, legfeljebb 90 nap telt a fertőzés igazolása óta.

Nem kell karanténba vonulniuk azoknak az ingázóknak, illetve gazdasági szereplőknek, akik tudják bizonyítani (pl. munkaszerződéssel), hogy üzleti érdekben, vagy munkaügyben utaznak Romániába. A 12 évesnél kisebb gyermekek mentesülnek a karanténkötelezettség alól, és negatív PCR-tesztet sem kell felmutatniuk az országba való beutazáskor.

Románia az Európai Unióban oltottaktól kizárólag csak az Európai Unió által használt, QR-kóddal rendelkező COVID-igazolásokat fogadja el. A magyarországi védettségi igazolás (plasztikkártya) tehát nem elegendő.

A Romániából Magyarországra érkezők részére nincs változás, továbbra sincs karantén senki részére sem.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 29, 13:29

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók