Élő Kolozsvári Rádió

Kórházak és több tízezer lakás maradt fűtés nélkül Temesváron

Több mint 50 ezer lakás és több kórház maradt fűtés nélkül kedden Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete alatt működő Colterm távfűtési vállalat fizetésképtelenné válása miatt az E.ON gázszolgáltató elzárta a gázcsapot – jelentette be sajtótájékoztatóján Dominic Fritz polgármester.

Az elöljáró elmondta, tudatában van annak, hogy ez lesújtó hír a kórházban fekvő betegeknek, az otthonukban fázó kisgyermekes családoknak vagy az időseknek, ezért a városháza mindent megtesz azért, hogy mielőbb újra beinduljon a fűtés.

Dominic Fritz tájékoztatása szerint a Coltermnek jelenleg egyetlen szolgáltató sem hajlandó földgázt biztosítani, arra hivatkozva, hogy az európai energiaválság miatt nem áll rendelkezésükre a távfűtési vállalat által igényelt mennyiség.

Akad ugyan néhány szolgáltató, amelyik hajlandó földgázt biztosítani a távfűtési vállalatnak, ha a leszállított mennyiség ellenértékét – naponta többmillió lejt – előre kifizeti az önkormányzat. Ilyen jellegű szerződést azonban nem tud kötni a városháza – magyarázta a polgármester.

Dominic Fritz elmondta, az a legsajnálatosabb, hogy az 50 ezer lakáson kívül a kórházakat is érinti a fűtés leállása, kivéve a szülészetet és a járványkórházat, amelyeknek saját hőközpontjuk van.

Az E.ON vállalat később bejelentette: az intézményekkel egyenként kötött szerződés alapján biztosítana földgázt az a temesvári kórházaknak. Emlékeztettek, hogy azért nem újították fel a szerződésüket Coltermmel, mert a távfűtési vállalat óriási tartozásokat halmozott fel. Tájékoztatásuk szerint a kifizetetlen számlák értéke csak idén elérte a 12 millió lejt, a Colterm összadóssága pedig mintegy 76 millió lej.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 27, 08:16

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók