Élő Kolozsvári Rádió

Újraszentelték a felújított kolozsvári evangélikus templomot

Kolozsváron egyházi vezetők, valamint a román és a magyar kormány képviselői jelenlétében szentelték fel s pénteken a felújított evangélikus templomot, a Pietatit, amely – Adorjáni Dezső püspök szavai szerint – az evangélikusoké ugyan, de mégis az egész városé.

Fotó: az egyházközség Facebook-oldala, az újraszentelés után készült

Hat évet tartott a restaurálás, mely során nem csak a templom, hanem a mellette álló Püspöki palota és a hozzá tartozó épületegyüttes is megújult. A munkálatok mintegy tízmillió lejbe kerültek. Az összeg több mint felét az Európai Unió, közel felét a magyar állam, és kisebb részét a román állam biztosította.

A Kolozsvár főterének sarkán álló Pietati 1816 és 1829 között épült, a mellette álló egyházi épületegyüttes 13. századi alapokon áll. A felújítás során a teljes épületegyüttes kívül-belül megújult. Megépült a templom orgonájának a harmadik manuálja, mellyel – a püspök szerint – a hangszer Kolozsvár legjobb koncertorgonájává vált. Az orgona sípjainak egy részét a toronyban helyezték el, és hangjukat a templom boltíves mennyezete fölött egy hangfolyosón vezették el egy az oltár fölötti nyílásig. Kolozsvári családbarát újdonságnak számít, hogy a templom karzata alatti részt üvegfalakkal kerítették el. A gyermekek itt anélkül játszhatnak az istentiszteletek, hangversenyek alatt, hogy zavarnák a templomi alkalmakat.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 28, 08:35

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi