Florin Cîţu: elkényeztetett gyerekkeként viselkedtek az USR PLUS miniszterei
Az USR PLUS miniszterei úgy viselkedtek, „mint valami elkényeztetett gyerekek” – mondta hétfő este Florin Cîţu miniszterelnök.
A kormányfő szerint „normális”, hogy az USR PLUS tárcavezetői lemondanak tisztségükről, miután benyújtottak egy bizalmatlansági indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen. Hozzátette azonban, addig nem kívánja kommentálni a témát, amíg nem kapja kézhez lemondásaikat, a további lépésekről is csak ezt követően döntenek. „Én még nem láttam semmit, előbb látni akarom a papírokat” – fogalmazott.
Cîţu szerint „a legnagyobb rossz” akkor érte az országot, amikor az USR PLUS szövetségre lépett az AUR-ral.
A kormányfő hozzátette, ha esedékes lesz, tárgyalásokat kezdeményez egy új parlamenti többség kialakítása érdekében, de nem pontosította, hogy kikkel képzeli ezt el.
Az USR PLUS társelnöke, Dan Barna hétfő este közölte, hogy az alakulat miniszterei kilépnek a Florin Cîţu vezette kabinetből, kedd reggel benyújtják lemondásukat.
Agerpres
Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 7, 09:19