Élő Kolozsvári Rádió

Nézeteltérések miatt felfüggesztették a szerdai kormányülést

Felfüggesztették a mai kormányülést, a kabinet este 7 órakor ül ismét össze.

A kép az augusztus 30-i kormányülésen készült. Fotó: gov.ro

A kormányhoz közel álló források szerint Florin Cîţu miniszterelnök fel kívánta venni az ülés pótlólagos napirendi pontjai közé az Anghel Saligny országos befektetési tervet is.

Florin Cîţu két nappal korábban úgy nyilatkozott, hogy az USR minden ajánlásával egyetért az Anghel Saligny beruházási tervvel kapcsolatban, és hogy a terv a minisztériumi véleményezésekre vár, ezt követően kerül a kormány elé.

Ma, a déli kormányülést követően Florin Cîţu kijelentette: tiszteletben tartották az Anghel Saligny beruházási terv véleményezési eljárását. A kormányfő szerint a tervezetet abban az esetben fogadják el a mai kormányülésen, ha az a véleményezési eljárás minden szakaszán átment. Hozzátette, nem hiszi, hogy „van olyan miniszter, aki visszaél a hivatalával, és nem végzi a munkáját”.

Florin Cîtu kifejtette, a kormány főtitkárságán arról tájékoztatták, hogy a tervezet véleményezése az előírások tiszteletben tartásával történt, és azért nem fogadták még el, mert a pénzügyminisztérium megjegyzéseket fűzött a véleményezéshez, amelyek még feldolgozás alatt állnak.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a kormány napirendjén lévő összes tervezet kapcsán betartották és betartják a törvényes eljárást.

Dacian Cioloş, az USR PLUS társelnöke szerint azonban az alakulat minisztereinek nem volt tudomásuk arról, hogy az Anghel Saligny fejlesztési program szerepel a mai kormányülés pótlólagos napirendi pontjai között. A másik társelnök, Dan Barna szerint ezzel az üggyel „potenciálisan sérülhet” a koalíciós pártok által aláírt együttműködési megállapodás.

A Digi 24 televíziónak adott nyilatkozatában Dacian Cioloş rámutatott, a koalícióban az a megállapodás született, hogy a projekt nem kerül a kormány napirendjére mindaddig, amíg tisztázódnak az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi részleg felszámolásának részletei.

Hozzátette, az USR PLUS továbbra is a kormánykoalíció része kíván maradni, a kabinetet azonban nem lehet egy olyan struktúrává alakítani, amely „egy párt belső kampányügyeit megoldani hivatott döntéseket hoz”.

Dacian Cioloş ugyanakkor cáfolta azt a feltételezést, miszerint az igazságügyi és a szállításügyi minisztérium azért nem hagyta jóvá a tervezetet, mert a koalícióban nem született megállapodás az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi részleg felszámolásáról. Hozzátette, az alakulat nem fog bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen, meglátása szerint azonban minisztereiknek nincs keresnivalójuk egy olyan kormányban, amelyikben nem tartják tiszteletben az álláspontjukat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a kormányban mindig is a párbeszédet tekintették a munka alapjának, és ugyanezt várják el a koalíciós partnerektől, így az USR PLUS-tól is. A szövetség közösségi oldalán közzétett üzenetben úgy fogalmaz: „Nem tudjuk elfogadni, hogy miközben 22 ezer kilométer megyei és több mint 27 ezer kilométer helyi érdekeltségű út szorul felújításra, hogy miközben a települések 57 százalékában még mindig nincs csatornahálózat, 27 százalékuk pedig továbbra sincs rákötve a vízhálózatra, az USR PLUS annyit mondjon: a helyi közösségeknek és településeknek csak akkor jár 50 milliárd lej fejlesztésekre, ha az RMDSZ úgy fogadja el a SIIJ felszámolására vonatkozó javaslatot, ahogyan ők akarják”.

g4media, agerpres, kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 1, 16:29

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók