Élő Kolozsvári Rádió

„Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyien lesznek” -Duna Nap Torockón, hetedjére

Nem marad el Torockón a Nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó Duna Nap. A járványügyi helyzet miatt ugyan nem júniusban, hanem most hétvégén szervezték meg a hetedik kiadást.

A településen felállított szabadtéri kiállítás középpontjában a Szent Korona áll. Ehhez kapcsolódóan a templomban állították ki a felvidéki díszműlakatos Panyik Imre munkáját: a Szent Korona másolatát, amelyet egyébként egy állandó kiállításon a Duna Házban év közben is bárki megtekinthet.

A Duna napot közösen szerveik a torockóiak, és a településen egy házat megvásároló Duna Médiaszolgáltató Zrt. Hogy mit jelent az ünnep a településnek, Csécs Márton unitárius lekész.

„Fontos ez, hogy a falu életében jelen legyen, hiszen szórványban él itt a magyarság, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyien lesznek. Két évvel ezelőtt például 7 ezren voltak a koncerten, és nemcsak a környékről, hanem az anyaországból, Felvidékről, Délvidékről is sokan jönnek”

– mondta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A Nap záróakkordjaként koncertet adott Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Baricz Gergő.

A teljes összeállítás az alábbi lejátszóra kattintva megtekinthető.

 


Szilágyi Szabolcs, Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 30, 15:23

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak