Hadd szóljon!

Csak oltással engedélyezné az Untoldon való részvételt a közegészségügyi igazgató

A Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője csak oltási igazolvánnyal rendelkezőknek engedné meg, hogy részt vegyenek az UNTOLD fesztiválon.

Mihai Moisescu a Monitorul de Clujnak elmondta: minden fesztivál plusz kockázatot jelent a koronavírus terjedése szempontjából, lévén, hogy az eseményre általában több százan gyűlnek össze.

Kolozs megyében jelenleg 0,22, Kolozsváron pedig 0,33 ezreléken áll a fertőzési mutató. 3 ezrelék alatt a járványügyi szabályozások lehetővé teszik a nagyobb volumenű rendezvények megtartását, magyarázta a szakember, hozzátéve: ennek ellenére szigorítaná a részvételi feltételeket. Szerinte a belépést kizárólag az oltási igazolvánnyal rendelkezőknek kellene engedélyezni, a maszkviselést pedig kötelezővé tenni a jelenlévők számára.

Az UNTOLD szervezőinek korábbi bejelentése szerint az eseményen az oltási igazolvánnyal rendelkezők mellett a negatív PCR- vagy gyorstesztet felmutatók illetve a betegségen igazoltan átesettek is részt vehetnek.

Az UNTOLD fesztivált szeptember 9. és 12. között rendezik, napi 100 ezer fős közönségre számítanak.

A Közegészségügyi Igazgatóság vezetője azt is elmondta, a jelenleg zajló Electric Castle fesztivál során az eddigi 3000 tesztből 4 bizonyult pozitívnak.

monitorul de cluj

Articol editat de kristalybea, 12 augusztus 2021, 10:39

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak