Listen Live Kolozsvári Rádió

Sanitas: az egészségügyi dolgozók 60 százaléka védett a koronavírussal szemben

Hangsúlyozták: az utóbbi kategóriába tartozóknak jogukban áll halasztani az oltást, mert döntésükkel nem veszélyeztetnek senkit.

Az érdekvédelmi szövetség Facebook-oldalán közzétett bejegyzés értelmében az egészségügyi rendszerben dolgozók 60,14 százaléka vagy megkapta már a vakcinát, vagy átesett a betegségen az elmúlt hat hónapban, és így szerzett védettséget. Ide azok is beletartoznak, akiknek valamilyen betegség miatt ellenjavallt a védőoltás, ők azonban az egészségügyben dolgozók mindössze 0,01 százalékát teszik ki.

A Sanitas ugyanakkor leszögezi, az állami kórházak alkalmazottainak 39,86 százaléka döntött úgy, hogy egyelőre nem oltatja be magát koronavírus ellen.

A kategóriák szerinti leosztásból az is kiderül, hogy az orvosok 68,22 százaléka van beoltva mindkét dózissal, 0,30 százalék pedig az első adaggal. Az orvosok 28,42 százaléka nem kérte az oltást, 2,84 százalék pedig az elmúlt félévben esett át a betegségen, ezért még halaszthatja az oltást – írják.

Az egészségügyi asszisztensek körében 54,61 százalékra tehető a mindkét adaggal beoltottak aránya, 0,67 százalékuk egyelőre az első dózist kapta meg, 40,36 százalék nem vette fel az oltást, 4,07 százalék pedig átesett a betegségen az elmúlt hat hónapban.

A felmérést a kórházaktól, a megyei közegészségügyi igazgatóságoktól, a mentőszolgálatoktól és a vérellátó központoktól beérkezett júliusi adatok alapján készítette a Sanitas szakszervezeti szövetség.

Agerpres

Foto: Fotó: MTI/Rosta Tibor

Articol editat de kristalybea, 9 augusztus 2021, 13:42

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...