Élő Kolozsvári Rádió

Megháromszorozódott az egy hét alatt koronavírusban elhunytak száma

Csaknem háromszor annyi koronavírusos beteg halt meg Romániában az elmúlt hét napban, mint az előző héten, az új fertőzések száma pedig másfélszeresére emelkedett.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport vasárnapi jelentése szerint vasárnap 208 új fertőzést diagnosztizáltak és három fertőzött vesztette életét, így 29-re emelkedett az elmúlt héten elhunyt koronavírusos betegek száma. Ez csaknem háromszorosa az előző heti 10, illetve a két héttel korábbi 12 halálesetnek.

Az elmúlt héten 1578 új esetet diagnosztizáltak, másfélszer annyit mint az előző héten (1049), illetve ötször annyit, mint egy hónappal korábban, a július 5-11-i héten, amikor még csak 285 új eset volt.

A járvány gyorsulásának hatása néhány napos eltolódással mutatkozott meg a kórházi kezelésre szorulók, illetve egyhetes eltolódással az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek számának emelkedésében.

Július 17. óta a kórházban kezelt fertőzöttek száma 240-ről 579-re, az intenzív osztályon ápoltaké pedig 32-ről 79-re növekedett.

Romániában 19,3 millió lakosból 5 065 000 ember, a beoltható, 12 év feletti lakosság kevesebb mint 30 százaléka kapott legalább egy adag oltást.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 9, 09:41

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók