Élő Kolozsvári Rádió

Nyilatkozott az anya, akit bíróság kötelezett arra, hogy román óvodába adja a gyermekét

A Kolozsvári Bíróság július végén meghozott elsőfokú ítéletében arra kötelezett egy magyar anyát, hogy adja román óvodába a román apától származó gyermekét. Az eset precedens nélküli.

Tavaly nyáron gyorsított eljárással született hasonló ítélet, amely azonban csak a 2020-2021-es tanévre vonatkozott, és gyorsított eljárással született hasonló ítélet a 2021-2022-es tanévre is.

A korábban élettársi kapcsolatban lévő szülők a bíróság honlapján elérhető adatok szerint pereskedtek egymással a gyermek elhelyezéséért. A bíróság azt rendelte el, hogy a gyermek az édesanyánál marad, a hét bizonyos napjain azonban az édesapa veheti magához.

Az édesanya az MTI-nek elmondta: a gyermekkel mindkét szülő az anyanyelvén beszélt, ezért a kisfiú egyformán jól beszél románul és magyarul. A bíróság által elrendelt magyar és román logopédiai vizsgálat is azt állapította meg, hogy a gyermek mindkét nyelvet jobban beszéli, mint a vele egykorúak többsége.

Az édesanya azt mondta, rendkívül zavarja az az érvelés, hogy nem lesz jövője a gyermeknek, ha magyar óvodába, magyar iskolába jár. Szerinte az válik igazán a gyermek hasznára, ha két kultúrát ismer meg. Hozzátette: az ügyben eddig született három ítélet mindegyike elismétli, hogy hátrányos helyzetet jelent a gyermek számára a magyar nyelvű óvoda. Az édesanya ezt elfogadhatatlannak tartja, és várja az ítélet indoklását, hogy láthassa, milyen további jogi lépéseket tehet a gyermeke magyar nyelvű taníttatása érdekében.

MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 7, 11:06

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók