„Van jövendő is” – 31 fiatal tett lelkipásztori fogadalmat
„Látjuk, hogy nem velünk ér véget a világ, hanem van jövendő is” – Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület mondta ezt, amikor 31, teológiát végzett ifjú tett lelkipásztori fogadalmat Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban.
Most azok a református lelkészgenerációk készülnek nyugdíjba, akik annak idején kis létszámú évfolyamokban végeztek teológiát. Az ő pótlásukra elégséges fiatal lelkész van. De tíz-tizenöt év múlva a régi nagy évfolyamok vonulnak nyugalomba, akkor nehéz döntéseket kell meghoznia az egyháznak.
31 ifjú tett lelkipásztori fogadalmat az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészszentelőjén a kolozsvári Farkas utcai templomban. Mivel tavaly elmaradt, most két évfolyam tett esküt.
Az EREK földrajzi határai egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával, lélekszáma mintegy 300 ezer. Elégséges utánpótlást jelent a két évfolyam, 31 fiatal lelkésze? Kolumbán Vilmos József, a Protestáns Teológiai Intézet rektora szerint a kilencvenes években sokkal magasabb szám volt, de akkor több hely is volt. Az utóbbi években ez a szám egyre csökkent, mert kevesebb lelkészre van szükség, de még mindig van annyi jelentkező, hogy be tudják tölteni a helyeket.
„Most minél többet, s amennyit lehet s még azon felül is szeretnénk felvenni, és az olyan pici gyülekezetekben ahol talán már nem volna indokolt, hogy önálló lelkész legyen, még próbáljuk őket támogatással, segítséggel fenntartani. Úgymond parkoltatjuk ás tartalékokat próbálunk gyűjteni, hogy akkor kiegyenlítődjön a helyzet”
– mondta Kató Béla püspök. Ambrus Attila az EREK főgondnoka úgy vélte, nagyon fontos, hogy ez a 31 fiatal meghallotta az elhívást és vállalta a cseppet sem könnyű szolgálatot, amelynek meg kell küzdeni azokkal a kihívásokkal amelyek a huszonegyedik században felerősödtek.
Márton István tavaly óta egy kis lélekszámú, 141 lelkes gyülekezetben szolgál már tavaly óta. Szövérden sokáig nem is volt lelkész. Feladata: felpezsdíteni az életet.
„Eddig haton-nyolcan jártak templomba, most olyan harmincan vagyunk ott rendszeresen. Ugyanakkor pedig az élet, az igény arra nézve, hogy jobban odafigyeljenek a gyülekezetre, az egyházi életre az is, hát sokkal nagyobb”
– mondja.
Az előttük álló kihívások sokaságára és sokféleségére hívta fel a figyelmet a most felszentelt lelkipásztorok nevében Tárkányi István. Nem az a lényeg, hogy egyházi karriert építsenek hanem kövessék a hívást, és ha ott megtalálják a helyüket, áldás lesz a szolgálatukon – fogalmazott.
Hallgassa meg a teljes összeállítást az alábbi lejátszóra kattintva:
Szilágyi Szabolcs összeállítása
Szerkesztő: kristalybea, 2021 július 5, 15:04