Listen Live Kolozsvári Rádió

Kolozsvári alkotók filmjének zenéjét díjazta a Magyar Mozgókép Fesztivál

A stúdió vezetője mellett a film másik két kolozsvári alkotója Filep Farkas a film operatőre és László Loránd, B kamera. A Lángolj és világíts producere Lajos Tamás. Gyártó a budapesti Film Positive Kft.

A Magyar Filmakadémia tagjainak titkos szavazatai alapján a játékfilmek között Krasznahorkai Balázs elsőfilmes alkotása, az erdélyi magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző apa-fiú történet, a Hasadék kapta a fődíjat. Ebben Molnár Levente kolozsvári színész játssza a főszerepet.

Az egyesült államokbeli Dallasban működik egy magyar alapítású ciszterci gimnázium, amely a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium testvériskolája. Maksay Ágnes és Filep Farkas filmje bepillantást enged a ma is Zirchez tartozó dallasi apátság és iskola ünnep- és hétköznapjaiba. A történelmet író, intézményalapító magyar atyák vallanak a múltról, tanítványaik – köztük a mai dallasi apát – a magyar gyökerekből kinőtt jelenről és jövőről – áll a közleményben.

A Lángolj és világíts egyelőre fesztiváloztatási periódusban van, ezért még nem látható. A dallasi ciszterci gimnázium képviselőinek kérésére azonban elérhető egy online platformon, jelképes összegért két napig megnézhető.

Articol editat de kristalybea, 27 június 2021, 12:34

közlemény, mti

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...