Élő Kolozsvári Rádió

Kezdődik a NATO-csúcs Brüsszelben

A NATO hétfőn tartja a tagországok vezetőinek csúcstalálkozóját a szövetség központjában, Brüsszelben. Tegnap este már megérkezett a belga fővárosba Joe Biden amerikai elnök, aki mandátuma első hivatalos külföldi útján tartózkodik.

Az Amerikai Egyesült Államok elnökének célja a Trump-vezetés alatt gyengült diplomáciai kapcsolatok megerősítése a szövetségesek között.

Korábban a szervezet főtitkára Jens Stoltenberg kiemelte: a találkozó egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a szövetségesek megerősítsék az Észak-atlanti Szövetség Szervezetét mint az Európa és Észak-Amerika közötti kötelék hosszantartó megtestesítőjét. A NATO-csúcson döntéseket hoznak a katonai szövetség 2030-ig tartó menetrendjéről, hogy hatékonyan kezelhessék a kihívásokat – mondta. A főtitkár ezek között a terrorizmus okozta fenyegetettséget, a szövetséges országok ellen elkövetett kibertámadásokat, az egyre fejlődő és zavarokat okozni képes technológiákat, az éghajlatváltozás biztonsági hatásait és Kína megerősödését említette.

A NATO-csúcs tiszteletére vasárnap este kéken világították meg a brüsszeli városházát. Fotó: Slovakia in NATO/Twitter

A NATO legutóbbi csúcstalálkozóját 2019. december elején tartották Londonban. A katonai szövetség megalakulásának 70. évfordulója alkalmából összehívott találkozón döntés született arról, hogy az Egyesült Államokon kívüli NATO-szövetségesek 2024-ig 400 milliárd dollárral növelik tovább a védelemre költött kiadásaikat.

A június 14-i, brüsszeli NATO-csúcs után, június 16-án Genfben találkozik az amerikai és az orosz elnök.

A Fehér Ház szóvivője szerint a találkozó célja, hogy helyreállítsák a kiszámíthatóságot és a stabilitást a kétoldalú kapcsolatokban. Ez nem azt jelenti, hogy a két elnök kerüli majd az általuk aggályosnak vélt témákat.

A Biden-Putyin csúcstalálkozóról az orosz biztonsági tanács titkára és az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó egyezett meg. Előtte, május 20-án Anthony Blinken amerikai, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozott személyesen az izlandi Reykjavíkban. Vlagyimir Putyin és Joe Biden nem először találkozik személyesen. Az orosz elnök 2011-ben Moszkvában fogadta az akkori amerikai alelnök Joe Bident.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 14, 08:33

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete