Élő Kolozsvári Rádió

Állandóan pörög, kihívásokat kutat – Bagaméri Noémi az 1001 ötletben

Tévésként a láthatatlan témák érdeklik, és úgy tartja nem jár egyértelműen lelassulással, ha valaki nagyvárosból kisvárosba költözik. A kihívásokat mindenhol fel lehet kutatni. Bagaméri Noémivel, az Erdély TV műsorvezetőjével beszélgettünk.

Bagaméri Noémi az Erdélyi Magyar Televízió Oxigén című rovatának szerkesztője, korábban a Női Szeszély, majd a Panoráma magazinműsorokban láthatták őt a tévénézők. De dolgozott politikai kampányban is, illetve a NEEEM – Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalomban is kulcsfontosságú a szerepe. Állandóan van valamilyen tevékenység, változás az életében, kívülről úgy tűnik mindig tele van energiával és jókedvvel. Már diákkora óta aktív életet élt, tagja volt diáktanácsoknak, országos szervezeteknek, később pedig az egyetemi évei során, majd tévésként is folyamatosan a történések közelében találkozhattunk vele.

Nemrégiben Kolozsvárról Csíkszeredába költözött, és bár jelenleg szülési szabadságát tölti, úgy érzi ez nem hozott az életébe lelassulást, sokkal inkább egy újfajta kihívásként éli meg a kicsi érkezését. Mennyiben alakította át a szakmai életét a költözés? – többek között erről is beszélgettünk. De szó lesz arról is, mi motiválja a mindennapokban? Miért van szüksége az állandó pörgésre? Milyen kihívásokkal jár számára a televíziózás?

A műsor meghallgatható Spotify-on, vagy pedig itt, a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Kristály Bea

Képek: a meghívott tulajdonát képezik

Ha ismernek olyan embereket, akiknek a munkája, kezdeményezései inspirálóak, olyannak tartanak, mint akik nem félnek az innovációtól, újtól, és akikről szeretnének többet megtudni, akkor írják meg nekünk. Ötleteiket, hogy kiknek a történeteit hallanák szívesen az 1001 ötletben elküldhetik a Kolozsvári Rádiónak Facebook üzenetben, vagy az 1001otlet@gmail.com címre.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 12, 16:46

Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”
1001 Ötlet kedd, 2024 november 122024 november 12, 11:48

Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”

Az egyetem befejezése után reklámgrafikusként dolgozott, de egy idő után rájött. hogy a logók tervezése nem az ő világa, inkább rajzolni...

Mr. Musette: „hiszek abban, hogy bármilyen művészet terápia is”
Te érted, hogy mit mond a kutyád?
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 282024 október 28, 14:14

Te érted, hogy mit mond a kutyád?

Mátyás László kutyatréner már több mint 15 éve dolgozik a szakmában, több különböző esettel találkozott már. Leggyakrabban a...

Te érted, hogy mit mond a kutyád?
Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 212024 október 21, 11:16

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni

2010-ben alakult az Ivan & The Parazol zenekar, amikor a csapat tagjai még be sem fejezték a középiskolát. Azóta túl vannak már 5...

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 142024 október 14, 17:11

Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket

Mit jelent az adományszervezés? És hogyan lehet leépíteni azt a tévhitet, hogy ha valaki adományokra építi szervezetének a működését,...

Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket
1001 Ötlet hétfő, 2024 október 72024 október 7, 17:22

Via Transilvanica: magáért a vándorlásért kell elindulni, akkor meglep, hogy mire találunk az úton

A Via Transilvanica 1400 kilométeres túraútvonal a bukovinai Putna kolostortól a dunaparti Szörényvárig tart. Gyalogosan, lóháton vagy...

Via Transilvanica: magáért a vándorlásért kell elindulni, akkor meglep, hogy mire találunk az úton
1001 Ötlet kedd, 2024 október 12024 október 1, 13:30

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”

A sepsiszentgyörgyi Raklap zenekart mondhatni a pandémia alatti bezártság hívta életre, no meg a zene iránti elköteleződés. A...

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 162024 szeptember 16, 13:37

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!

Ránki Sára kutatta a börtönnyelv kialakulását, megfejtette egy bűnbanda titkos nyelvét, a nyelvi profilozás egy bűntény esetén a...

Mutasd a nyelved, megmondom, ki vagy!
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 92024 szeptember 9, 14:31

Fiala Borcsa: „akkor is írnék, ha senki nem fizetne érte”

Fiala Borcsa a magyarországi WMN magazin újságírója, több ifjúsági és felnőtteknek szóló regény szerzője. Fiataloknak írt könyveiben...

Fiala Borcsa: „akkor is írnék, ha senki nem fizetne érte”