Élő Kolozsvári Rádió

Meghosszabbítják a készenléti állapotot

A kormány meghosszabbítja a készenléti állapotot – jelentette be hétfőn Florin Cîţu miniszterelnök.

A miniszterelnök a bukaresti oltásmaratonon május 7-én. Fotó: gov.ro

Arra a kérdésre, hogy mikor várható a szabadtéri maszkviselés kötelezettségének feloldása, a kormányfő azt felelte, hogy erről a szakértőkkel kell tárgyalnia, és a javaslataik alapján hoznak majd döntést. A miniszterelnök megjegyezte, Valóban vannak olyan intézkedések, amelyek értelmüket vesztették, például a síelők üdülőhelyeivel kapcsolatosak.

Florin Cîţu kormányfő meg van győződve arról, hogy sikerül elérni június elsejére az ötmillió beoltott személlyel kapcsolatos célkitűzést. A kormány biztosítja az erőforrásokat, és az elkövetkező időszakban még több oltási akciót szerveznek, hogy megvalósíthassák a célkitűzést – mondta. Az egyetlen olyan EU-s ország vagyunk, ahol előzetes bejelentkezés nélkül jelentkezhet bárki oltásra – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy az oltáskampány minden polgár felelőssége, nem csupán az övé. Hozzátette, akkor is elegendő oltása lesz Romániának, ha a szakértők esetleg azt javasolják, hogy egy harmadik adag is szükséges az immunizáláshoz.

A kormányfő kijelentette szeretné, ha jövő héten egyfajta kihelyzettt kormányülést tartanának, azaz a kormány minden tagja – miniszterek és államtitkárok – kivonulnának az oltási központokba, és elbeszélgetnének az emberekkel.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 10, 16:06

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget