Hadd szóljon!

Tekerj egy jó célért! – tíz nemes ügy megvalósulását lehet támogatni

Hétvégén, április 17-én és 18-án zajlik a Marosszéki Közösségi Alapítvány Tekerj egy jó célért elnevezésű jótékonysági eseménye.

A kerékpáros megmozdulás apropóján tíz különböző szervezetet lehet támogatni: ezt egyrészt megtehetik a benevezők, másrészt pedig a nagyközönségnek is lehetősége nyílik. A tíz szervezet egyike a marosvásárhelyi Philothea Klub, amely hátrányos helyzetű tinédzserek nyári táboroztatásához kéri a segítséget.

A Philothea vezetőjével, Belényesi Gabriella szociálpedagógussal beszélgettünk, ők most először csatlakoztak a Marosszéki Közösségi Alapítvány által 2015 óta megszervezett akcióhoz.

Gondoltuk, hogy a kedvezményezettjeinket, tehát a fiatalokat is megpróbáljuk bevonni ebbe a projektbe, és meglepetésünkre nagyon hamar csatlakoztak.

Tizenöt hátrányos helyzetű fiatal tábori költségeinek fedezésére gyűjt a Philothea Klub, és amint azt a célok között megfogalmazzák, „ a problémával küzdő családok gyermekei gyakran életük végéig hordozzák szüleiktől, rokonaiktól begyűjtött sérüléseiket. Jelen táborban lehetőséget biztosítunk a függőségekről való párbeszédre, hogy a tinédzserek felismerhessék és beszélhessenek érzéseikről, speciális helyzetükről, problémáikról. Így nyitottabbá, magabiztosabbá válnak, megtanulják kifejezni érzéseiket, több önbizalmat nyernek, és jobban megbíznak másokban. A beszélgetések, tanácsadások mellett változatos szabadidős tevékenységek is gazdagítják a tábor programját.” Fejleszteni szeretnék a kamaszok kreativitását, csapatszellemét, együttműködési készségét, ismeretkörét.

Felvétel a 2018-as akcióról. Fotó: Tekerj egy jó célért/Facebook

A Marosszéki Közösségi Alapítvány 2011 óta szervez adománygyűjtő akciókat, ezen belül 2015 óta biztatják biciklizésre azokat, akik segíteni szeretnének. A mostani projektben a Philothea kezdeményezése mellett több másik elképzelést lehet támogatni, ezek listáját itt találják az érdeklődők.

A legtöbb szervezet megfeszített erővel próbál helytállni a jelenlegi körülmények között is. Az alapítványok és a nem kormányzati szervezetek eddig is nagyon kevés pénzt kaptak az állami költségvetésből, többnyire külföldi támogatásokra és egyéni adományokra szorultak. Az elmúlt év nehéz volt számunkra, számukra amiatt is, merthogy a járványhelyzet miatt nagyon sok külföldi adakozó visszalépett: megvonták teljesen a juttatásokat, vagy csak részben tudták vállalni az adományok folyósítását. Viszont azok a szervezetek, amelyek beneveztek, valóban a közösség fejlesztését tűzték ki célul. Nagyon sokat segítenek, egészséges és beteg gyerekeknek, vagy akár a nehéz sorsban élő családoknak.

A Belényesi Gabriellával készült interjút meghallgathatják a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 16 április 2021, 14:30

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány