Élő Kolozsvári Rádió

Szabó Enikő színművész: „A versek nem hagytak békén az idők során…”

Szabó Enikő színművésszel, a Csíki Játékszín művészével, a Szabó Enikő és barátai formáció frontemberével ünnepeltük a művészet világnapját.

Fotó: Szigeti István Vajk/Csíki Játékszín

Egészen friss ez a világnapok sorában, hiszen az UNESCO Általános Konferenciájának 40. ülésszakán, 2019-ben született róla döntés, célja pedig segíteni a művészet fejlődését, terjesztését és élvezetét. Mexikó és Törökország kezdeményezésére, a tagállamok egyhangú támogatásával került az UNESCO által ünnepelt napok közé, az április 15-ei dátumot Leonardo da Vinci itáliai polihisztor születésnapja ihlette.

Időszerű volt, hogy a művészetnek is legyen világnapja, és talán azért fontos, hogy ez beépüljön a köztudatba, mert nehéz idők járnak mostanság a művészetekre. Van, ahol jót tesz ez a fajta elcsendesülés – vagy ami tavaly volt, mostanra mindenesetre túl sok is belőle –, de a járvány miatti korlátozásokat rengetegen megérzik a mindennapokban. Mindenképp jó, hogy van ez a világnap, hátha még több művészeti ágat közelebb tud hozni egymáshoz…

Fotó: Szigeti István Vajk/Csíki Játékszín

Szabó Enikő felidézte, hogy amikor iskolás korában krumpli- és kukoricaszedéssel kezdődött a szeptember, „dallamokat akasztott a versekre”. Miközben énekeltek, jobban telt az idő, és persze a románból és magyarból feladott tanulnivalót is könnyebben elsajátították. „A versek nem hagytak békén az idők során…” – nyugtázta, és a Szabó Enikő és barátai nevű formációról is szót ejtett. Ennek gyökerei is régre nyúlnak vissza – valahogy úgy hozta az élet, hogy a közelében lévő emberek már az egyetem idején felismerték, mennyire izgalmas megzenésített verseket előadni, s alkalomadtán színpadra is léptek.

Az örömzenélés a Csíki Játékszínnél is folytatódott, és folytatódik mind a mai napig: legutóbb például április 11-én, vasárnap este koncerteztek a színházban, a magyar költészet napja tiszteletére. Aznap délelőtt 11 órától, a Csíki Játékszín épülete előtti téren 11 színész előadásában hangzott el 11 Pilinszky János-vers, a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójához is kapcsolódva.

A Szabó Enikő színművésszel készült interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 15 április 2021, 18:01

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány