Élő Kolozsvári Rádió

Elhalasztják a Johnson&Johnson oltás európai bevezetését

A Johnson&Johnson elhalasztja a koronavírus elleni vakcinájának európai bevezetését, miután az Amerikai Egyesült Államokban az oltási folyamat szüneteltetését kérik a hatóságok ezzel az oltóanyaggal – írja a BBC.

Az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügynökség (FDA) „nagyfokú óvatosságból” kérte az oltás leállítását, miután 6,8 millió beoltott közül hatnál – kevesebb, mint egy az egymillióból – vérrögképződést jelentettek.

A Johnson&Johnson egydózisú oltását a napokban tervezték bevezetni Romániában is. Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora keddi sajtótájékoztatóján elmondta, megvárják az Európai Gyógyszerügynökség ajánlását. A tervek szerint jövő héttől húsz mobil oltóközpontnál is elkezdődik a koronavírus elleni oltás, ezek elsősorban azokat a vidéki településeket szolgálják majd ki, amelyeken nincs háziorvos, május 4-étől pedig a családorvosi rendelőkben is beindulna a koronavírus elleni oltás. Itt a Johnson&Johnson vakcinát tervezték használni, Gheorghiţă szerint azonban a mobil oltóközpontok elindítását az sem akadályozza, ha később kerülne forgalomba ez az oltás, mivel más oltóanyaggal is el tudják kezdeni az immunizálást.

kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 13, 17:37

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere