Élő Kolozsvári Rádió

„Tehetségét Istentől kapta, hogy a szent zenét sok embernek tanítsa”

Potyó István egyike azoknak, akik számára az ünnepnapok is a munka mezején telnek, úgyhogy ilyenkor kevesebb idő marad a családra, pihenésre.

Ahogy ő fogalmaz, áldozat is van ebben a szolgálatban, és ez is biztosítja az ünnep hitbéli, vallásos átélését. A kolozsvári Szent Mihály-templom kántor-karnagyával, a Szent Cecília kórus és kamarazenekar vezetőjével lehetetlen úgy beszélgetni, hogy időről időre ne kanyarodjunk vissza szolgálati helyéhez, amely nap mint nap meghatározza az életét; ezúttal viszont az embert is igyekszünk megismerni, aki időt és energiát nem sajnálva dolgozik a közösségért, így ünnepek táján is. Az ő kezdeményezésére készült az a videó is, amely a restaurálás alatt álló Szent Mihály-templomban készült, és sokak tetszését elnyerte.

A Szent Mihály-himnuszt Horváth Márton Levente Erkel Ferenc-díjas kortárs egyházi zeneszerző komponálta a veszprémi Szent Mihály-szobor avatására, a kolozsvári fellépés során szólót énekelt Egyed Apollónia, közreműködött a Szent Cecília kórus. A videó elkészítését Varga Norbert koordinálta.

Örülök, hogy sikerült ezt összehozni, és hogy mindenki örömmel válaszolt a felkérésemre. Talán ahhoz is hozzáadtuk az imánkat, hogy a templom restaurálása mihamarabb elkészüljön, és kértük Szent Mihály közbenjárását, hogy dárdájával csapjon le az akadályokra.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Potyó István 21 éves volt, amikor a Szent Mihály-templom kántora lett, itt formálódott, mondhatni itt vált felnőtté. 2001-ben kántori diplomát szerzett Gyulafehérváron, majd 2002 és 2006 között egyetemi hallgató volt: eleinte a brassói Zene Egyetemen, majd a kolozsvári Konzervatórium Zenepedagógia szakán. 2002-től a brassói ferences templom kántoraként tevékenykedett, 2004 júliusától a Szent Mihály-templom kántor-karnagya.

Engem egyértelműen megragadt, elragadt ez a szolgálat, minden momentumával együtt. Úgy gondolom, kell egy lelkület hozzá, ami nem a tanulásról szól. Kínszenvedés ezt másképp tenni, legalábbis nagyon nehéz, de egy nagyon nemes és szép feladat. Szabaidőnkben is úgymond képviseljük a plébániánkat és a kántori közösséget egyaránt. Benne vagyunk, benne élünk akkor is, amikor éppen nem a templomban kántorizálunk.

Képernyőmentés a Szent Cecília Kórus videójából

Az orgonajátszás művészetét Erich Türk egyetemi docenstől tanulhatta el, és 2006-tól Erdély szerte több helyen tartott hangversenyeket. Karmesterként, a Szent Cecília kórussal és zenekarral az egyházi zene számos gyöngyszemét mutatta be liturgiák és koncertek alkalmával, különös tekintettel az erdélyi zeneszerzők alkotásaira. 2008-ban fejezte be mesteri tanulmányait karvezetői szakon, majd 2012-ben doktori fokozatot szerzett a kolozsvári Zeneakadémián, Anton Hubatschek, Ruzitska György és Bertha von Brukenthal misealkotásait kutatva.

Amikor Potyó István átvehette a Romániai Magyar Dalosszövetség kitüntetését, laudációjában Kovács Sándor akkori főesperes úgy fogalmazott: „A liturgiában a szent zene, az ének nem díszítő elem, nem hozzátoldás, hanem a liturgia része. Ezért a liturgiának kijáró tisztelettel és gondossággal kell a szent zenét és éneket művelni és ápolni. Örömmel állapítottuk meg, hogy éppen ezt teszi kimagasló felelősségtudattal Potyó István. Cselekvőén vallja, hogy a hívek a liturgiába való bekapcsolásának egyik leghatékonyabb és legszebb módja éppen a közös éneklés. Napjainkban, amikor egyre inkább elidegenednek sok helyen a hívek az énekléstől, Potyó István megtalálta a módját, hogy énekeinket megtanulják és énekeljék.” Kovács Sándor hozzáfűzte: „tehetségét a mindenható Istentől kapta, szülei gondoskodásával a talentumokat kamatoztatta, hogy a szent zenét nagyon sok embernek tanítsa.”

A teljes műsor meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 3, 11:11

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”