Élő Kolozsvári Rádió

Emil Boc koncertet szeretne Kolozsváron a barcelonai modell alapján

A barcelonai modell alapján szervezne kísérleti koncertet Kolozsvár polgármestere.

A járványügyi kísérlet eredményének függvényében megoldásokat találhatnak a nyári fesztiválszezonra– állítja Emil Boc. A polgármester hangsúlyozta: Kolozsvár rendelkezik egy ilyen esemény lebonyolításához szükséges infrastruktúrával, és amennyiben a központi hatóságok jóvá hagyják, végre lehet hajtani a kísérletet.

Meg kell találni az egyensúlyt a korlátozások és a nyitás között, az embereknek az egy éve tartó járvány után szükségük van egy kis szórakozásra is – magyarázta Emil Boc, hangsúlyozva, hogy figyelemmel követi a barcelonai kísérleti koncert utóhatásait.

A katalán fővárosban kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett 5000 fős koncertet tartottak a hétvégén. Az eseménnyel a szervezők azt kívánták bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.

digi

https://platform.twitter.com/widgets.js

 

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 29, 11:56

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók