Élő Kolozsvári Rádió

A védőoltások között megfertőződtek immunizálási eljárása

Két forgatókönyvet alkalmaznak azok esetében, akik a két védőoltás közötti időszakban fertőződnek meg a koronavírussal – tájékoztat Andrei Baciu.

Fotó: Pexels.com

Az országos oltáskampány alelnöke egy televíziós műsorban azt mondta: amennyiben közvetlenül az első oltás után fertőződik meg valaki, optimális esetben az emlékeztető oltásig már kigyógyul a betegségből, és negatív teszt felmutatása után megkaphatja az eredeti időpontban az emlékeztető oltását. Ha a második oltás beadásának időpontjában még beteg az illető, akkor elnapolják az immunizálást a Pfizer/BioNTech oltóanyag esetében legtöbb 44 nappal, a Moderna esetében legtöbb 35 nappal, míg az AstraZeneca esetében maximum három hónappal az első oltáshoz viszonyítva. Ez utóbbi forgatókönyvhöz tartozóknak értesíteniük kell azt az oltóközpontot, ahová a programálásuk szól, viszont nem kell új időpontot rögzíteniük. Amikor meggyógyultak, ismét jelentkezhetnek az oltóközpontban, és megegyezhetnek az emlékeztető oltás dátumában. Minden első oltáson átesett személy számára félre van téve az emlékeztető oltásához szükséges adag, függetlenül attól, hogy mikor kerül arra  sor – magyarázta Andrei Baciu.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2021 március 27, 12:44

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók